Az egyik ok, amiért nekem jobban tetszett a Resident Evil 3: Nemesis, mint a második rész, az az volt, hogy sokkal többet mászkálhattunk Raccoon City-ben, mint az elődjében, amiben a játék nagy részét a rendőrség, a csatornák és persze az Umbrella laborja tette ki. A Capcom pedig a remake esetében még igyekszik is rátenni egy lapáttal erre a különbségre.

Peter Fabio producer szerint az új Resident Evil 3-ban sokkal szabadabban járhatjuk be Raccoon City-t, mint korábban, és több lesz a felfedeznivaló is. Persze nem egy teljesen nyitott a világú játékon dolgoznak, nem csámboroghatunk el akármerre, csak nagyobb méretű bejárható területeket kapunk.

Ez persze nagyobb fenyegetést is jelent, hiszen míg az 1999-es eredeti Resident Evil 3-ban Nemesis szkriptelt események hatására tűnt fel – egyre nagyobb fegyverekkel felszerelkezve –, addig az új programban a korábbiak alapján bármikor megjelenhet, és a fejlesztett MI-nek hála veszedelmesebb lesz, mint a Resident Evil 2-ben Mr. X. Ráadásul nem ő az egyetlen ellenség Raccoonban, hiszen ott van a többi zombi és mutáns is.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!