• Több helyen is változik a Resident Evil 3 remake az eredeti játékhoz képest
  • Például a fejlesztők elhagyják az alternatív befejezéseket
  • A producer szerint azért, mert egy történetszálra akartak koncentrálni

Idén áprilisban érkezik a Resident Evil 3 remake, ami a második rész tavalyi újrázásának sikerei után annyira nem is meglepő, azonban a Capcom már jó előre sietett leszögezni, hogy ezúttal sokkal jobban eltérnek majd az alapanyagtól, mint a 2019-es remake esetében. Most pedig szépen lassan arra is fény derül, hogy pontosan mik lesznek ezek az eltérések.

resident-evil-3-remake-jill-03-vjo.jpg

Azt már eddig is tudtuk, hogy a mellékszereplőkre, akik az eredeti Resident Evil 3-ban épp csak felbukkantak, ezúttal nagyobb szerep hárul majd, most viszont a játék producere, Peter Fabiano, azt is elárulta, hogy a játéknak ezúttal csak egy befejezése lesz. Az eredeti Resident Evil 3-ban több döntést is meghozhattunk a kampány során, amik érdemben befolyásolták végül a végjátékot is, ez azonban a remake-nél már nem fog megtörténni, Fabiano szerint azért, mert egy egységes, szkriptelt narratívára igyekeztek fókuszálni ezúttal.

Nektek hogy tetszik ez a változtatás?

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!