• A Resident Evil 7 még most is évente egymillió példányban talál gazdára
  • Holott a játék már négy éve megjelent
  • A Capcom szerint ez a jele annak, hogy a minőségi játékokra mindig van igény

A Resident Evil 7 annak idején gyakorlatilag egymaga húzta ki a patinás nevű franchise-t a középszerűség mocsarából, miután a közvetlen elődei akciódúsabb játékmenetét az első részeket idéző, tradicionális túlélőhorrorra cserélte. És bár a játék 2017-ben debütált, a Capcom szerint a program a mai napig remekül teljesít a kasszáknál, egész pontosan évente átlag egymillió példányban talál gazdára még most is.

Mindez egy interjúból derült ki, ahol a Capcom Europe vezérigazgatója kifejtette, hogy a Resident Evil Village eladásaival is hosszútávra terveznek, nem az első napokban akarnak minden bevételt kisajtolni a játékosokból. Ahogy ő fogalmazott, az elmúlt években megtapasztalták, hogy az igazán minőségi játékok a megjelenésük után több évvel is remekül fogynak, szavait alátámasztandó pedig a Resident Evil 7 esetét hozta fel, ami ezek alapján tényleg komoly eladásokat tud produkálni a mai napig.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!