A Microsoft az elmúlt hónapokban olyannyira csúcsra járatta a „minden IS Xbox” kampányt, hogy nincs olyan ember, akiben ne merült volna fel a kérdés: lesz utódja az Xbox Series X/S-nek, vagy a techóriás teljesen elengedi a játékgépek kezét? Nos, a jelek szerint az említett masinák nem túl fényes eladásai ellenére is úton van a next-gen Xbox konzol (vagy épp konzolok, ha marad a mostani stratégia), mivel maga az Xbox elnöke erősítette meg nemrég, hogy nem kívánják vetélytárs nélkül hagyni a PlayStation 6-ot.
A kép forrása: Xbox
Sarah Bond a Varietynek adott interjúban hintette el, hogy már fejlesztés alatt áll az új hardver, a mérnöki csapat pedig a „prototípus-készítéssel és tervezéssel foglalatoskodik”. Értelemszerűen semmit sem tudni az új eszközről azon túlmenően, hogy az AMD szolgáltatja a szükséges technológiát, néhány nappal ezelőtt azonban felmerült, hogy az Xbox ezúttal (is) a nyers erőre hajt, vagyis a következő konzol combosabb lehet, mint a PS6.
Bond emellett arra is kitért, hogy a vállalat a jövőben igyekszik még tovább optimalizálni a handheld élményt (aki esetleg elfelejtette volna, nemrég jelent meg a ROG Xbox Ally), szeretnék kiterjeszteni a kompatibilitási programot, valamint innovációk terén sem kívánják behúzni a kéziféket – persze figyelembe véve a játékosok igényeit és visszajelzéseit. Reméljük, hogy nincs tervben egy újabb Game Pass áremelés, annak mindenesetre örülünk, hogy érkezik next-gen Xbox, hiszen senkinek sem lenne jó, ha a Sony monopolhelyzetbe kerülne az otthoni konzolok terén.
A borítóképek forrása: Xbox Wire