Az Elysium Project sorsa eléggé hányattatott volt eddig is: az eredetileg Nostalrius néven elrajtoló szerver már megélte, hogy a Blizzard bezárja, majd a vezetés körüli nehézségek közepette végül csak újraindult Elysium Project néven. Most éppen sikkasztás miatt kénytelen bezárni a kapuit.

A szervert üzemeltetők egyik oszlopos tagja több, mint 2000 eurót emelt le a játékosok adományait gyűjtő PayPal számláról, személyes anyagi okokra hivatkozva és egy másik társának játékbeli aranyat valódi pénzen értékesítő ügyletébe is belekeveredett. A csapat többi tagja ezért úgy látta jónak, hogy ha szó szerint kifarolnak a szerver megítélését rontó adminisztrátorok mögül, és a szerver adatainak biztonsági másolatával meglépve (megint) újraindították a projektet, ezúttal “Light's Hope” néven, szóval a játékosok adatai biztonságban vannak.

Az ügyben érintett Sheena és Crogge is megszólalt, aki tulajdonképpen nem tagadták tettüket: “Igen, saját és családi problémák miatt kaptam némi pénzt személyes felhasználásra, de ennek köszöhnhetően töbet foglalkozhatttam a szerverrel” - állítja Sheena, majd közös nyilatkozatukban indokolják az aranyértékesítést is - “Nem akartunk arany eladásához folyamodni, de nagyon kevés volt az adományokból befolyó összeg, úgyhogy vagy ez, vagy bezárjuk az Elysiumot.”

nostalrius.jpg