A Lucy Bradshaw alelnök által vezetett műsor minket érdeklő része kb. 36 percnél kezdődik, a házigazda Kip Katsarelis vezető producer. Aki látta már a korábban bemutatott első játékmenet-videót, az előretekerhet a 46. percig, hiszen először ezt az anyagot ismétlik meg. Ezután jön az érdekesebb rész, ahol a fejlesztők a közösség kérdéseit válaszolják meg, miközben ismét bepillanthatunk a játékba. A városok mérete „2k x 2k”, ami az SC4 nyelvén 2000 blokk x 2000 blokkot jelent, egy blokk kb. 64x64 méter, azaz hozzávetőlegesen 128 km x 128 km nagyságú településeket építhetünk, ez megfelel a SimCity 4-ben szereplő, közepes méretű helyiségeknek, de mivel a hangsúly ezúttal (főleg a multi miatt) még erősebben ráhelyeződik a régiós játékra és a „multi city” metódusra (azaz egyszerre több, egymással összedolgozó városra), ez a fejlesztők szerint bőven elég játszóteret biztosít számunkra. Ráadásul több szimulációs elemet is „bezsúfolhatunk” egy adott területre, hiszen az egyes épületek modulokkal bővíthetők, így például a buszpályaudvar annál több járművet képes indítani, minél több garázst építünk az udvarára, de egy klinika befogadóképességét, vagy egy erőmű teljesítményét is fokozhatjuk így anélkül, hogy le kellene bontani az adott építményt, és a helyére egy nagyobbat építeni, mint eddig.

Ami már eddig is kiderült, az új szűrők jelentősen megkönnyítik a dolgunkat, hiszen a bekapcsolható rétegek igen látványosan, infografikán tolják az arcunkba a problémákat, tudnivalókat, így pikk-pakk megtalálhatjuk egy járvány gócpontját, megtudhatjuk a népesség eloszlását városunkban, és így tovább. Szintén nem újdonság a már említett, multiplayerre kihegyezett játék sem, amelyben megoszthatjuk egymással erőforrásainkat és szolgáltatásainkat (tehát nemcsak áramot vagy épp pénzt adhatunk cimboránknak, hanem befogadhatjuk a szemetét, vagy épp az ő egyetemére küldhetjük az arra alkalmas simeket), illetve közös, nagy projekteket is indíthatunk, mint amilyen egy nemzetközi reptér -- és persze azt is tudjuk már, hogy ezek ódiumával is számolnunk kell, mint a légszennyezés vagy a szomszédságban kitört tűzvész, esetleg az onnan átránduló bűnözők. Természetesen mindezekkel együtt a SimCity teljesen játszható lesz egyedül is (az említett repteret pl. magunk is megépíthetjük, ha van több városunk, amelyek képesek az ehhez szükséges erőforrások előteremtésére), és akkor sincs baj, ha valaki, akivel eddig osztoztunk, abbahagyja a játékot, ugyanis bárki városát át lehet venni és továbbvinni (az egy-két napos távolmaradás sem probléma, lévén aszinkron játékmenetről van szó, tehát a szimuláció biztosítja számunkra a folyamatos áram- vagy vízellátást még akkor is, ha a „polgármester” távol van.).

SimCity (2013)

Sokaknak nyilván fájó pont lesz, hogy nincs terraformálás, ám a fejlesztők szerint minden városra úgy tekintenek, mint egy puzzle-re, ahol az adott terepviszonyokhoz kell alkalmazkodnod (és lássuk be, a való életben elég ritka, hogy egy teljes hegyet elhordanak azért, hogy egyszerűbb legyen építkezni ott...) Ennél talán érzékenyebb veszteség, hogy nem lehet metrót építeni, holott ugye ez egyrészt hozzátartozik a nagyvárosokhoz, másrészt a korábbi részekben a játékstratégia fontos részét képezte mindez a túlzsúfolt utak tehermentesítésétől a légszennyezés csökkentésén át a bevételig -- miután az ivóvíz is automatikusan jut el a megépített utak alatt a házakig, ebből levonhatjuk a következtetést, hogy a srácok jelentős munkát megspóroltak maguknak azzal, hogy nem kellett a felszín alatti építkezést megoldaniuk... Ezzel együtt persze a tömegközlekedés jelen lesz, csak mindez a felszíni infrastruktúrára korlátozódik, viszont legalább ez is régiós nagyságrendű, tehát indíthatunk olyan komp- vagy buszjáratot, ami több városunkat (legyen az sajátunk vagy haverunké) érinti.

A bemutató utolsó kérdése a bétára vonatkozott, amivel kapcsolatban még nincs hír, így tehát egyelőre még nem próbálhatjuk ki a játékot, addig maradnak az ehhez hasonló anyagok, hírek. Érdemes megemlíteni még, hogy a Facebookon jelenleg „katasztrófahét” zajlik: a lájkok, megosztások, szavazások számának növelésével egy-egy új képet oldhattak fel a rajongók a játékban szereplő borzalmakról (meteoreső, földrengés, tornádó, ufótámadás, ezeket láthatjátok alant), és ha a számláló eléri a 100%-ot, a Maxis közzétesz egy videót e témában. Jelenleg 97%-on állunk, szóval aki kíváncsi a dologra, irány a SimCity Facebook-oldala!

SimCity (2013)


Friss: Elértük a 100%-ot, úgyhogy íme a SimCity katasztrófafilmje!