Fokozódik a SimCity körüli mizéria: eddig úgy volt, hogy aki az Originen vásárolta meg a programot, az az ügyfélszolgálaton keresztül visszakaphatja a pénzét, ez a lehetőség azonban hirtelen megszűnt. Az erre vonatkozó, az EA közösségi koordinátorától származó bejegyzést törölték, s a végfelhasználói szabályzat az érvényes, mely kimondja, hogy csak különleges esetekben áll módjában a kiadónak visszaadni a pénzt -- a szerverek leállása, illetve akadozó működése nem ilyen, az viszont járható út, ha arra hivatkozunk, hogy csak a vásárlás után jöttünk rá arra, hogy a gépünk nem képes futtatni a programot.

Több felhasználói is jelezte már, hogy az EA ügyfélszolgálatával semmire sem jutott, sőt olyan rémhír is terjedni kezdett, miszerint aki a pénzét kéri vissza, annak az Origin fiókját bannolják. Ez a figyelmeztetés állítólag azután érkezett, mikor az egyik játékos a bankjához akart fordulni pénzének visszaszerzése reményében, ám az EA Twitteren tagadta, hogy ilyet mondott volna az ügyfélszolgálatos.

Időközben Észak-Amerika egyik legnagyobb áruháza beszüntette a SimCity digitális változatának terjesztését arra hivatkozva, hogy a termék játszhatatlan. Ez nagy pofon az EA-nek, ráadásul még továbbra sem sikerült megoldani a szerverek körüli problémákat, pedig külön csapatok dolgoznak ezen, több szervert állítanak üzembe, illetve bizonyos, nem fontos közösségi funkciókat is kikapcsoltak, csak hogy normálisan fusson a játék.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!