• Innentől kezdve már nem csak az EA-től kapunk majd Star Wars játékokat
  • Bár a kiadó továbbra is fontos stratégiai partnere lesz a Disneynek
  • De a Lucasfilm Games úgy érezte, más csapatok számára is elérhetővé kell tennie a franchise‑t

Az elmúlt pár évben a Star Wars játékok jogai exkluzívan az EA-nél voltak, úgy tűnik azonban, hogy ennek a korszaknak mostantól vége. Pár órával ezelőtt kiderült, hogy a Ubisoft Massive  egy nyitott világú Star Wars játékon dolgozik, nemrég pedig a frissen megalakult Lucasfilm Games alelnöke, Douglas Reilly, is megszólalt a témában, hivatalosan megerősítve, hogy a továbbiakban nem csak az EA-től várhatóak Star Wars játékok.

Reilly azt sietett leszögezni, hogy a kiadó továbbra is fontos stratégiai partnere lesz a Lucasfilm Gamesnek és a Disneynek, azonban elmondása alapján úgy érezték, hiba lenne, ha más tehetséges csapatok számára nem tennék elérhetővé az IP-t. Ennek megfelelően pedig korántsem a Ubisoft Massive-féle nyitott világú Star Wars játék az egyetlen projektjük: Reilly elmondása szerint a következő egy évben sorra jelentik majd be az új címeket, melyek reményeik szerint mind felérnek majd a régi Star Wars programok minőségéhez.

star-wars-not-only-ea-bejelentes-01.jpg