• 2024. áprilisáig már egészen biztosan nem jelenik meg a Dragon Age: Dreadwolf
  • Legalábbis az EA legutóbbi pénzügyi jelentése szerint
  • Az érkező játékok között ugyanis nem szerepel a BioWare RPG-je

Talán még egyetlen BioWare-játékra sem kellett még annyit várnunk, mint a hosszú évek óta készülő Dragon Age: Dreadwolfra, az Inquisition történetét folytató RPG-ből ugyanis szinte semmit nem láthattunk a bejelentése óta (néhány kiszivárgott felvételt leszámítva), holott állítólag már az elejétől a végéig átélhető a kaland. Egyelőre tehát az is kérdéses, hogy milyen irányt választottak a fejlesztők (az elődből és a trendekből kiindulva egy akciódusabb felvonásra számíthatunk), az viszont már biztos, hogy nem mostanában merülhetünk el a milliók által kedvelt fantasy univerzumban.

Az Electronic Arts legújabb pénzügyi jelentéséből ugyanis nem csak az derült ki, hogy mekkora sikereket ért el az elmúlt hónapokban (leginkább egyébként a FIFA 23-nak köszönhetően), hanem az is, hogy milyen játékokra számíthatunk tőle a következő pénzügyi negyedévben, vagyis 2024. április elsejéig. A felsorolásban olyan alkotásokat találhatunk, mint például a Lords of the Rings: Heroes of Middle Earth, a Super Mega Baseball 4, az Immortals of Aveum és az EA Sports FC, Dragon Age viszont sehol (és ha már itt tartunk, a Skate-et sem látni a listán), ami egyértelművé teszi, hogy még (legalább) egy évig egészen biztosan nem fog a boltok polcaira kerülni az RPG. Emellett egy meg nem nevezett versenyjáték és egy EA Sports program is készül a cégnél – Tom Henderson szerint az előbbi egy új WRC-t, míg az utóbbi egy UFC-felvonást takar.