Szintet lépett a PS5 Pro, ezeket a játékokat szépíti meg a felturbózott PSSR

Már elérhető a Sony felskálázási technológiájának friss verziója, a cég pedig közzétett egy listát azokról az alkotásokról, amik kiaknázzák az abban rejlő potenciált.

Akár tetszik, akár nem, a nyers erő helyett (pontosabban inkább mellett) most már a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségek kiaknázásával fejlődhet leginkább a játékipar, elég csak az NVIDIA új technológiájára, a DLSS 5-re gondolni. A Sony félgenerációs konzolja, a PS5 Pro sem (csak) amiatt került piedesztálra, mert erősebb, mint az alapgép, hanem a cég házon belüli felskálázási technológiája, a PSSR (PlayStation Spectral Super Resolution) miatt is, melynek köszönhetően elérhető közelségbe került a hőn áhított 4K-60fps kombó – persze csak a teljesítményt előtérbe helyező Performance mód esetén, aki a lehető legszebb látványra vágyik, az továbbra is kénytelen beérni 30 képkockával. A Sony már hetekkel ezelőtt bejelentette, hogy frissülni fog a technológia, mostanra pedig élesedett is az update, így a PlayStation 5 Pro tulajok végre elővehetik a pezsgőt.

Ahogy azt a fent mellékelt klip is mutatja, a Digital Foundry csapata már letesztelte, mit tud a „PSSR 2.0” (a teljes videóért ERRE tessék), és bár én nem sok különbséget látok a Silent Hill f esetén, a csapat szerint számottevő változásra számíthatnak a felhasználók, márpedig ők jobban értenek hozzá nálam. A Sony még egy listát is közzétett azokkal a címekkel, amik profitálni fognak a frissítésből, íme:

  • Silent Hill 2
  • Silent Hill f
  • Dragon Age: The Veilguard
  • Control
  • Alan Wake 2
  • Senua’s Saga: Hellblade 2
  • Final Fantasy 7 Rebirth
  • Nioh 3
  • Rise of the Ronin
  • Monster Hunter Wilds
  • Dragon's Dogma 2
  • Crimson Desert
  • Assassin's Creed Shadows
  • Cyberpunk 2077

A Cyberpunk 2077 szereplése valószínűleg nem újdonság az olvasók számára, hiszen a CD Projekt RED már tegnap bejelentette, hogy érkezik az Enhanced frissítés, dátumot azonban még egyik programhoz sem tudunk kapcsolni – ez ugyebár teljes mértékben a fejlesztőktől/kiadóktól függ. Érdekes viszont, hogy a Senua's Saga: Hellblade 2 is feltűnik a listán, a Ninja Theory lélekmarcangoló utazása ugyanis az Xbox istállójából érkezett, vagyis nem gondolta volna az ember, hogy ott lehet az első fecskék között. Örülhetnek tehát azok, akik beruháztak a PS6 elődjének is tekinthető gépre, mivel több mint egy tucat játékban fogják tudni élvezni a stabilabb élményt, a tisztábban kivehető részleteket és a jobb teljesítményt, a lista pedig biztosan bővülni fog a jövőben – példának okáért a GTA 6-tal.

Borítókép forrása: Steam