Kétségtelen, hogy a krimi napjaink egyik legmeghatározóbb műfajaként képviselteti magát, ám legmeghatározóbb és legzseniálisabb darabjai – sajnos – inkább a regénykultusz keretei közt tudnak minderről tanúbizonyságot tenni, a sorozatkedvelőknek pedig csak a maradék jut.

Noha az elmúlt időkben láttunk már megannyi jó és rossz alkotást, próbálkozásokból meg számtalan mennyiséget, de azért akad egy-kettő említésre méltó alkotás is a sorozat-krimik tarsolyában. Na, de nem ám az előző század kamerái mögé ültetett ászok, a Columbo vagy Kojakféle bűnügyis parádékról van szó, az ”oldschool” nyomozósdi szellemiségét már bőven kimerítették az NCIS és a CSI szériák, hanem amelyek újszerűségükkel tudták/tudják borzolni a kedélyeket.

Nos, lássuk a listát.  

Lucifer

Mivel is kezdhetném a sort, ha nem a Neil Gaiman által írt és Len Wiseman által rendezett misztikus-bűnügyi sorozattal, a Luciferrel, mi már 3 szezonon át képes volt bizonyítani ördögien jóságát.

Eljött az idő, mikor a Pokol már unalmassá vált az ördög számára, s hogy legyen mivel múlatni az időt az Angyalok városába érkezik. Lucifer egy sármos és gazdag bártulajdonos szerepét ölti magára, hogy az emberek legsötétebb titkai közt kurkászhasson. Mikor egyik kiszemeltje egy váratlan gyilkosság áldozatává válik, a férfi(?) belebotlik az ügyet vizsgáló nyomozónőbe, Chloe  Deckerbe, mikor úgy határoz, segítni a nyomozást. Végtére is, mi is lehetne jobban az ördög ínyére, ha nem, mit évezredeken át csinált; büntetni a rosszat? A történet hátulütője, hogy Decker nyomozó az egyetlen élő ember a földön, kire semmiféle hatást sem gyakorol Lucifer ördögi báj, így a címszereplő nemcsak az ügy, de a nőre való hatástalanságok miértje után is kutatni kezd.

sorozatajanlo-lucifer.jpg

A sorozatból eddig 3 évad futott le, illetve kaptunk egy – amolyan – csipetnyi ízelítőt is a negyedik szezonból besűrítve a harmadik végére. A folytatás valamikor idén tavasszal várható, szokáshoz híven két etapra osztva.  

Gotham

A Batman eredettörténetet egy picit nyakatekert formában visszaadó  Gotham nyakatekertsége ellenére is az egyik legjobb bűnügyi sorozat, hisz a Lovecraft ihlette mocskosság itt ugyanannyira átütő, mint amennyire a Batman képregényes univerzumának híven illő mocskosnak lenni.

Gothamet csapás éri, mikor a milliárdos Thomas és Martha Wayne rablógyilkosság áldozataivá válnak. A Wayne-ügy a szinte minden Batman történetben feltűnő nyomozóra, James Gordonra vár, aki megígéri Bruce-nak, hogy megtalálja szülei gyilkosát. A nyomozás során, mint kiderül, nem egy egyszerű piti rabló hirtelen cselekedete, hanem egy meglehetősen óriásira dagadt hatalmi játszmák gondosan megtervezett afférja teszi ki a történet háttértáját.

sorozatajanlo-gotham.jpg

Egyébként az 5. évaddal véget ért sorozatban feltűnik Joker, Pingvin, Méregcsók és Madárijesztő is.

Orgyilkos Osztály

Ha nincsenek ellenvetéseid a tinisorozatnak tűnő sorozatokkal, és szeretted mondjuk a The 100-et vagy a Skins-t, akkor a Rick Remender és Wes Craig képregényéből készült széria igazi főnyeremény lehet.

A történet fő-főhőse a sanyarúsorsú srác, Marcus, aki a ’80-as évek ellenkultúrájában, egyes-egyedül kényszerül túlvészelni hétköznapinak nem nevezhető hétköznapjait, azonban milyen jövő állhat egy fiatal hajléktalan fiú előtt? Kilátásait egy iskola és annak kollégiumának falaki közé való bekerüléssel kompenzálja, hol a megszokott középiskolai tantárgyak helyett bérgyilkolni tanul. Kémia helyett méregkeverés, testnevelés helyett önvédelmi órákon vesz részt, ámde az egymással versengő bandák, és a serdülőkorral járó kiszámíthatatlanságok is megnehezítik ottlétét.

sorozatajanlo-deadly-class.jpg

A sorozatból jelenleg egy évad futott le, hazánkban pedig jelenleg még fut, de hogy lesz-e folytatás, egyelőre kétséges.