• Az Insomniac is nyilatkozott a Spider-Man: Miles Morales kapcsán
  • Szerintük nem csak egy DLC-t kapunk majd
  • Hanem egy teljesen új, spin-off játékot

Az utóbbi pár órában kicsit felkavarodtak az indulatok a tegnap éjszaka bejelentett Spider-Man: Miles Morales körül. A játék tegnap még nagy népszerűségnek örvendett, nemrég azonban napvilágot látott egy interjú a SIE európai üzleti vezetőjével, Simon Rutterrel, melyben Rutter azt mondta, hogy a Miles Morales az Insomniac Games 2018-as alkotásának felújított és kibővített verziója lesz.

spider-man-miles-morales-01.jpg

Ezt a kijelentést először sokan úgy értelmezték, hogy a 2018-as játékot kapjuk meg majd újra, csak a PS5 technikai újdonságaival és párórányi extra játékmenettel, melyben már Miles Moralest alakíthatjuk majd, most azonban az Insomniac tiszta vizet öntött a pohárba. A stúdió Twitteren jelezte, hogy a Spider-Man: Miles Morales nem DLC, hanem egy önálló játék lesz, csak épp nem számozott folytatás. Azaz a Miles Morales jó eséllyel úgy aránylik majd a 2018-as Spider-Manhez, mint az Uncharted: The Lost Legacy az Uncharted 4-hez.