Spider-Man: Web of ShadowsAmi biztos, hogy a program a Pókember 3-ban is látott szabad város plusz megoldható küldetések kombót hozza majd játékmenet szintjén, azaz lesz egy hatalmas, szabadon bejárható területünk, amiben azt csinálunk amit akarunk, de mellette lesz egy fővonal is, ahol az előre meghatározott küldetéseket kell végrehajtanunk (ha akarjuk). Az alkotók szerint egy teljesen egyedi történetet kapunk, tehát nem egy ismert kaland feldolgozását, de így is találkozhatunk majd rengeteg más hőssel és gonosszal is, ahogy az a pókemberes történetekben lenni szokott. Az első képek alapján valami nagy kulimász lesz New Yorkban, amit hálószövő barátunk fog megoldani, a mi hathatós közreműködésünkkel.

Spider-Man: Web of ShadowsEbben persze még semmi újdonság nincs (már ami a játékmenetet illeti), ám a fejlesztők az ígérik, hogy gyökeresen változni fog a harci szisztéma, és ezúttal nem csak a földön apríthatjuk majd az ellenfeleket, hanem a levegőben is, méghozzá az új akrobatikus-hálóhintás harcrendszernek köszönhetően. A dolog az eddig tökéletesnek korántsem nevezhető Pókember játékok ellenére is ígéretesen hangzik, meglátjuk, hogy mi valósul meg belőle. Ami biztos, hogy a programot már idén a kezünkbe vehetjük, vélhetően még az ősz folyamán, és a létező összes platformra megkapjuk az Activision új pókos akcióját: lesz tehát Xbox360, PlayStation 3, PlayStation 2, PSP, Nintendo DS, Wii és PC változat is. A játékot a Shaba Games és a Treyarch fejlesztik, olyan csapatok, amelyeknek eddig semmilyen nagyobb cím nem került ki a kezeik közül. Eddigi munkásságuk néhány Tony Hawk és egy Shrek adaptáció - nem sok, de ez még semmit nem jelent. Bízzunk tehát a dologban, hátha végre összejön egy igazán ütős, igazán élvezetes Pók-játék. Amíg várjuk az új infókat, addig is itt egy kedvcsináló videó, jó szórakozást mindenkinek!