A Square Enixnél valószínűleg mindenki csendben morog, amióta Vada Joicsi átszervezési okokra hivatkozva lemondott az igazgatói posztról, és helyére beült Macuda Joszuke. Az új vezér azzal kezdte a fejlesztőóriás megreformálását, hogy leépítéseket végzett a Square Enix Europe-nál és a Square Enix UK-nál, miután a cég 13 milliárd jenes, azaz nagyjából 30 milliárd forintos veszteséggel zárta a 2012-es üzleti évet.

Macuda most további ötletekkel állt elő, egész pontosan három jelentős reformon gondolkodik, melyből az első a hagyományos fejlesztési modell átalakítása. Véleménye szerint ma már nem életképes az a felfogás, hogy a fejlesztők évekig alig osztanak meg információt a készülő játékokról, így hát feltett szándéka a játékosok fokozottabb tájékoztatása, és ezt olyasféle módon szeretné kivitelezni, ahogy a Kickstarter, a Steam Greenlight és a Steam Early Access működik, vagyis a potenciális vevők visszajelzéseket adhatnak a készítők ötleteire.

„Nem engedhetjük már meg, hogy a vásárlókat sötétben tartsuk, míg a produktum elkészül” -- mondta, majd kifejtette, hogy ha az emberek sokáig nem kapnak információt, egyszerűen más játékok után néznek, más cégeknél költik el a pénzüket. Ez okozza aztán az olyan játékok anyagi bukását, mint amilyen a kritikailag amúgy sikert aratott Tomb Raider (adatlapunkon), Sleeping Dogs és Hitman Absolution, melyek ugye nem teljesítették a bőrfoteles nagyemberek által elvárt, zöldhasúban gazdag követelményeket.

Ti jobban kitartanátok egy cég szériája mellett, ha gyorsabban jönnének az egyes epizódok, és több információkat kapnátok, mi több, beleszólhatnátok a játékba a fejlesztés során?

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!