• Tegnap megkapta első előzetesét a S.T.A.L.K.E.R. 2
  • Ez azonban még nem minden, a fejlesztők ugyanis néhány képpel is kedveskedtek a játékosoknak
  • Melyeket elnézve a játék hangulatában tuti, hogy nem lesz hiba

Noha a S.T.A.L.K.E.R. 2 fejlesztését már 2018-ban bejelentették, a projekt körül a mai napig elég nagy csönd honolt, amit csak néha törtek meg a fejlesztők egy-egy interjúval, tweettel vagy nyilatkozattal. Ez azonban tegnap drasztikus módon megváltozott, ugyanis az Xbox Games Showcase keretein belül befutott a játék első előzetese, amit látva sokakat alighanem azonnal újra beszippantott a Zóna misztikus és veszélyes világa.

Ráadásul külön öröm, hogy a fejlesztők nem csak egy egyszerű videót villantottak a S.T.A.L.K.E.R. 2 kapcsán, hanem egyrészt megválaszoltak néhány gyakran felmerülő kérdést, másrészt pedig pár képet is közzétettek a trailerből, melyekből csak úgy árad a brutálisan erős hangulat. Azt, hogy a S.T.A.L.K.E.R. 2 mikor érkezik, egyelőre sajnos nem tudni, az viszont már biztos, hogy a játék PC-re és Xbox Series X-re egyszerre debütál, valamint az Xbox Game Pass konzolos kínálatába rögtön a megjelenés napján bekerül majd.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!