A Star Citizen elérte az 50 milliós mérföldkövet, ezzel bekerül a játékba a három, nyelvészek által megteremtett idegen nyelv: a vanduul, a xi’an és a banu. Persze a pénzgyűjtés nem áll le, de jelenleg új mérföldkő nincs, Chris Roberts és csapata valami újjal próbálkozik meg a jövőben.

A jó hírre érkezett féltucat hosszabb-rövidebb videó, amelyek betekintést nyújtanak a játékba. Az első egy trailer, ami afféle tisztelgés Stanley Kubrick 1968-ban bemutatott 2001: Űrodüsszeia (2001: A Space Odyssey) című filmje előtt.

A második videóban a Constellation hajócsaládba tartozó hajókat, az Andromedát, az Aquilát, a Phoenixet és a Taurust csodálhatjuk meg alaposan, kívül-belül.

Az ezt követő két videóban a hangárokat nézhetjük meg. Leginkább annak lehetünk szemtanúi, mekkorát változtak egy év alatt, ugyanis az első videóban a 2013-as állapot látható, míg a másodikban már az idei hangárkonstrukciókat fedezhetjük fel. Nemcsak, hogy változatos a téma, de sokkal aprólékosabb kidolgozást kaptak az új repülőfedélzetek.

A sorban ötödik videó egy rövid ízelítő akarna lenni a Star Citizen FPS módjából, de mivel ebben a nyúlfarknyi szösszenetben egy pislantásnyi időre sem vált a kamera belső nézetbe, inkább pofátlansági reklámnak tűnik, semmint az FPS mód kedvcsinálójának. Hacsak nem keverik a betűket a Cloud Imperium Gamesnél…

A végére szintén egy trailer maradt, amely a Murray kupát mutatja be; ez afféle légi verseny, ahol egyszemélyes gépekkel kell időre karikákon átszáguldani, természetesen versenytársaink előtt. Persze különféle épületek között, hogy azért ne legyen egyszerű a dolgunk.