• Megérkezett az 1.2-es frissítés
  • Bekerült a játékba a limitált ideig elérhető Jetpack Cargo
  • Ez az első Battlefront Cargo című játékmódján alapul
  • Rengeteg hibát javítottak, és változások érték a hősöket, valamint a pályákat
  • Star Wars Battlefront 2 teszt

Bár a klón háborúkra még várnunk kell egy ideig – ugye hivatalos bejelentés még mindig nem történt ez ügyben, de már biztos, hogy lesz ilyen tartalom –, azért a Star Wars Battlefront 2 nem marad addig újdonság nélkül. Nemrég megérkezett az 1.2-es frissítés, ami PC-n, PS4-en és Xbox One-on egyaránt elérhető.

Ebben limitált ideig elérhetővé vált a Jetpack Cargo játékmód, ami az előző Battlefront Cargóján alapul, vagyis egy csomagot kell ellopni az ellenségtől és eljuttatni a célhelyre, ám a feladat végrehajtásában ezúttal háti rakéták is a segítségünkre vannak.

Emellett rengeteg bugot eltávolítottak és több pályát is kiegyensúlyozottabbá tettek, ráadásképpen pedig számos karaktert módosítás ért. Így például Boba Fett háti rakétája már jobban manőverezhető, Rey elme trükk képességének majdnem a felére csökkent a hatótere, Yoda fénykardjának az ereje és Luke sebessége pedig megnőtt. És így tovább, szinte nincs is olyan hős vagy ellen, aminek valamelyik képességét nem módosították.

A változtatások teljes listáját a Star Wars Battlefront 2 hivatalos fórumán lehet megnézni. Eléggé hosszú lett, azt meg kell hagyni.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!