• Lehet, hogy jövő novemberben jön a Star Wars Jedi: Fallen Order
  • A Főszereplő egy Cal nevű padawan lesz, aki túlélte a jedik módszeres kiirtását
  • Legalábbis ezt állítja egy Reddit felhasználó, aki korábban Marvel filmeket szivárogtatott

A Respawn Star Wars játékáról a 2016-os bejelentése óta viszonylag kevés szó esett még. Igaz, az idei EA Play keretein belül feltűnt a program, itt tudhattuk meg, hogy a játék alcíme Jedi: Fallen Order lesz, és hogy maga a történet a harmadik és a negyedik film közötti Sötét Időket eleveníti majd fel. Az illetékesek akkor még azt mondták, hogy bővebb információkra 2019. áprilisában érdemes számítanunk, de lehet, időnek előtte kiszivárgott pár részlet.

Feltűnt ugyanis egy poszt a Redditen, mely különféle Star Wars projektekről tartalmaz információkat. Ezek alapján a Jedi: Fallen Order megjelenése 2019. novemberében várható, a történet pedig egy Cal nevű padawanról szól majd, aki valahogy túlélte a jedik módszeres kiirtását, valamint Calnak lesz egy mentora is, egy Ceres nevű nő.

Persze az ilyen Reddit posztok a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetők hivatalos forrásnak, így az itt közzétett pletykákat érdemes fenntartásokkal kezelni. Azonban érdemes megjegyezni, hogy a posztban szereplő más, nem a játékra vonatkozó információkat később a megbízható forrásként ismert MakingStarWars oldal egyik cikkje is megerősítette, valamint a pletykákat posztoló felhasználó korábban nem egyszer fején találta már a szöget szivárogtatásaival a Marvel Studios filmjei kapcsán.

Emellett szó esett két inkvizítorról is, a Második és a Kilencedik Nővérről. Utóbbi a Darth Vader: Dark Lord of the Sith 6: The Chosen One című képregényben debütált. Az inkvizítorok bukott Jedi lovagok, akik az Uralkodó oldalára álltak, és a Birodalom idején Darth Vader szolgálatában a túlélő Jedikre vadásznak. A legtöbbet az említett Vader-képregények és a Lázadók című animációs sorozat foglalkozott velük.

star-wars-koncepcio-jedi-droid.jpg