• A hivatalos megjelenés előtt törölték a Star Wars: Rivals-t
  • A Disney fejlesztette mobiljáték már a Google Play Store-ban sem elérhető
  • Akik eddig letöltötték október 11-ig tudnak vele játszani
  • A pletykák szerint a játék sokat kritizált mikrotranzakciói állnak a döntés mögött

Nagyon úgy néz ki, hogy még a hivatalos megjelenés előtt törölték a Disney fejlesztette Star Wars: Rivals című mobiljátékot. Az illetékesek egy rövid blogposztban jelezték, hogy a jelenleg csak bizonyos régiókban elérhető programot visszavonultatják, így letölteni vagy mikrotranzakciókra költeni már nem lehet, de a jelenlegi tulajdonosok még játszhatnak vele október 11-ig.

Hogy a döntés mögött mi áll, azt nem tudni, hiszen hivatalos indoklást nem kaptunk, azonban többen is azt tartják a legvalószínűbbnek, hogy a játék sokat kritizált mikrotranzakciós rendszere állhat a dolgok mögött, melyben akár 99 dollárt (körülbelül 28 ezer forint) is el lehetett verni egy-egy tárgyra. A mikrotranzakciókra költött pénz a blogposzt szövege szerint nem lesz kompenzálva a Star Wars: Rivals leállításával.

star-wars-rivals-01.jpg