Hosszú várakozás után végre befutott a hazai mozikba a Star Wars: Skywalker kora, amit rengeteg találgatás és soha nem látott mértékű reklámkampány előzött meg. Ennek ellenére – bár John Boyega véletlenül elhagyott forgatókönyvével mindent megtett az ügy érdekében – lényegében semmit sem tudtunk előzetesen a finálé végkimeneteléről. Két nagy kérdés maradt a trilógia záródarabjára: egyrészt kíváncsiak voltunk az Első Rend és a lázadók közti párharc végére, másrészt a nyolcadik epizód számtalan elvarratlan szálat hagyott hátra a karakterek kilétével, múltjával kapcsolatban. Tartok tőle, hogy a nagyközönséget viszonylag kevéssé érdekli a háború végső kimenetele, minthogy az viszonylag könnyen megjósolható módon zárulhat. Sokkal inkább az új főszereplők, Rey és Kylo Ren személye miatt érkezik a mozikba a publikum. Ez persze már önmagában kritikaként fogalmazható meg az új részekkel kapcsolatban, de még inkább arra világít rá, hogy hogyan is viszonyul a nagy elbeszélésekhez és a történetépítéshez a Losttal a múlt évtized blöffjét elkövető J.J. Abrams.

starwarsriseofskywalkerscreenshot201905222020325original1800x1200.jpg

A történelem ismétli önmagát: átfogó és koncepciózus cselekményvezetés helyett, akárcsak a kétezres évek népszerű tévésorozatában, most is egyre nagyobb rejtélyekkel bombázzák a nézőket, a film végén azonban mégsem derül fény semmilyen eget rengető titokra. Azért izgultunk végig három hosszú filmet, hogy végül semmi ne derüljön ki belőlük. Még csak egy olyan folyamatot sem volt képes bemutatni a Lucasfilm az elmúlt években, mint az előzménytörténet idején, amiből ha mást nem, legalább a demokráciák összeomlásának folyamatát megismerhettük. Csupán hab a tortán, hogy az eredeti trilógia dramaturgiáját, sőt több ízben ikonikus jeleneteit minden korábbinál látványosabb módon másolják a készítők. Ez pedig megint csak az eredetiség és az új trilógiát átfogó vízió hiányára hívja fel látványosan a figyelmet. A legidegesítőbb azonban az a retcon-technika, amivel az alkotók igyekeznek átírni az univerzum múltját, megváltoztatni az előző epizódok eseményeit, hogy ezáltal új szálakat lehessen nyitni a történetben. Ezzel együtt ordító logikai következetlenégek buknak felszínre, amik közül az egyik pont Rey múltjára és szüleinek kilétére vonatkozik.

Nem sokkal a premier előtt J. J. Abrams nyilvánosan is kritizálta Rian Johnsont, amiért Az utolsó Jedikben megpróbálta lerombolni a mítosz, a mese, a hősök, a jó és a rossz küzdelmének jelentőségét. Az előző résszel pontosan emiatt elégedetlen rajongók joggal várhatták tehát Abramstől, hogy a Skywalker korával hozza vissza a varázslatot és a szent mitológiát a vászonra. Kétség sem férhet hozzá, hogy az amerikai direktornak valóban ez volt a szándéka, a végeredmény ugyanakkor távolról sem lett tökéletes. Noha a siker receptjét lehetetlen teljességében megfejteni, azzal ma már senki nem mond újdonságot, hogy a Star Wars népszerűsége fantasztikus jellegében és az archaikus toposzok, népi legendák újrajátszásában rejlik. Épp ezért érthetetlen, hogy ha Abrams maga is érzékeli ezeknek a súlyát, fantasy helyett miért akar kincskereső kalandfilmek, menekülés-tematikára épülő kémthrillerek és Marvel-féle sci-fik elegyéből felépíteni egy Star Wars-epizódot. A Skywalker kora összességében, bár külsőségeiben hordoz fantasy elemeket, teljesen jellegtelen és fájóan földhöz ragadt alkotás. Tanítás és mesés szimbolika nélkül pusztán egy pörgős és fordulatos mű marad. Elég csak annyit említeni, hogy maga a világűr is alig jelenik meg a cselekmény tényleges tereként a 141 perces játékidő során.

starwarsriseofskywalkerscreenshot201905071954511original1800x1200.jpg

A Skywalker kora leginkább egy aprólékosan kidolgozott csontvázra hasonlít, amire aztán nem kerültek fel a szervek. A valódi tartalom hiányából fakad a történet egyszerűsége, amin az eseménydús cselekmény sem segíthet, sőt utóbbi csak fokozza annak felszínességét. Abrams feltehetően azt tekinti sztoriépítésnek, hogy újabb és újabb rejtélyeket és megoldandó feladatokat dob fel hőseink előtt. Nem egy kiforrott koncepciót vagy egy csattanós történetet színesít csavaros megoldásokkal, hanem egy megállás nélkül vibráló dramaturgiához keres apró történetszálakat, valamilyen kísérőnarratívát. Fordulatból fordulatba, akciójelenetből akciójelenetbe ágazik a cselekmény, de teljesen hiányoznak azok a szellemes párbeszédek és a karakterek lelki változásait, fejlődését bemutató részek, amik drámai tétet és pszichológiai hátteret adnának a filmnek. Kis túlzással személyiség és identitás nélküli karaktereket vázolnak az alkotók, akikkel igen nehéz azonosulási pontokat találni.

Innen vizsgálva egész egyszerűen komolytalannak minősíthető a film. Mintha csak az volna az egyetlen funkciója, hogy hús-bőr színészek megformálásában, hi-fi minőségű képeken láthassuk kedvenc figuráinkat ugrálni, lövöldözni, kardozni, repülni stb. Tovább tetézi a problémát, és ez a friss moziból végképp világossá válik, hogy hőseink teljesen átlagos emberek. Daisy Ridley és Hollywood talán legkiválóbb férfi színésze, Adam Driver nyolc éves gyerekek érzelmi és értelmi szintjén mozgó figurák – ehhez a nívóhoz igazodó – küzdelmét játsszák el gigaköltségvetésből. Míg az eredeti trilógiát a lehető legjobb értelemben nevezték vagány ifjúsági filmnek, az új műveket akár egy animációs LEGO Star Wars-sorozatra is átültethetnék. Már a Baljós árnyak esetében, 1999-ben felmerült a kérdés, hogy Lucas-ék vajon PC-játékhoz gyártottak-e kiegészítő mozgóképes tartalmat, húsz év elteltével pedig ez a gyanú csak tovább erősödik az emberben.

star-wars-feature-vf-2019-summer-embed-08.jpg

Más problémák jelentkeznek a Skywalker korában, mint Az utolsó Jedikben (Abrams szerencsére nem azzal a butasággal kívánja hazaküldeni a nézőket, hogy felejtsék a mítoszt, mert értelmetlen), mégis az egész trilógia hibái összegződnek a kilencedik epizódban. Magával a koncepcióval van a baj, az ugyanis teljesen üres. Technikai színvonalát tekintve nívósabb alkotások születtek az elmúlt években, mint az ezredfordulón, mégis nehéz lenne megmondani, hogy melyik fáj jobban a hetvenes-nyolcvanas években készült csodálatos mese szerelmeseinek. Lucas kései munkái egész egyszerűen gyenge filmek voltak, míg az új részek totálisan átlagos, középszerű művek. Ugyanakkor utóbbiakból még az a maradék filozófiai, politikai, emberi mondanivaló is hiányzik, ami a gagyiságban is megmártózó előzményrészekben megvolt. A lezáró fejezetnek mondott Star Warsban lényegében csakis a csaták és kardpárbajok grandiózus képi megjelenítésére adtak az alkotók. Csakhogy az már közel sem számít olyan technológiai vívmánynak a XXI. századi néző szemében, mint amilyen forradalminak érzékelte a korabeli mozilátogató az eredeti filmek vizualitását. Érdemleges társadalmi-politikai mondanivalót pedig egyszerűen hiába keresünk a filmben.

starwarsriseofskywalkerscreenshot201905222020326original1800x1200.jpg

A rengeteg akciójelenet bizonyára sokak figyelmét leköti majd, intellektuális tartalomnak viszont teljes mértékben híján van a Skywalker kora. Talán a korszellem hibája ez, egy ilyen legendás franchise esetében viszont mégis az ember szíve belefájdul, ahogy egyszerű szuperhősfilmek színvonalára süllyed az egykor forradalmi jelentőségű széria. Három részt követően fájdalom és értetlenség marad az emberben: mégis miért kellett új filmeket készíteni, ha a dolog mögött nem volt semmilyen ihletettség és eredeti koncepció? Persze sejtjük a választ, a cinikus rajongó pedig megjegyezheti, hogy eleve hiba volt bármit is várni a folytatásoktól. Csak hát mégis, minden idők legnépszerűbb mozgóképes produkciójáról van szó…

Star Wars: Skywalker kora (Star Wars: Episode IX - The Rise of Skywalker)
Rendező: J. J. Abrams
Játékidő: 141 perc
Hazai bemutató dátuma: 2020. 12. 19.
Forgalmazó: Fórum Film