Egyre izgalmasabbnak és izgalmasabbnak tűnik az idei Pax East felhozatala. Az már szinte biztosra mondható, hogy a Borderlands 3 itt mutatkozik majd be(sőt, a Gearbox vélhetően még minimum egy másik játékot is bemutat még ezen felül), most pedig felröppentek olyan pletykák is, hogy a Starfield is tiszteletét teheti a március 28. és március 31. között zajló eseményen.

A pletykák alapját pedig egy Bethesda által szétküldött kérdőív szolgáltatja, melyben a kiadó arra keresi a választ, hogy a játékosok melyik címüket várják leginkább a PAX Easten, és a válaszok között ott szerepel a Starfield is. Fontos persze megjegyezni, hogy ez nem tekinthető hivatalos bejelentésnek (maga a Bethesda is jelezte, hogy nem biztos, hogy a listában szereplő minden játék kint lesz majd az eseményen), illetve az is lehet, hogy az eredeti bejelentéshez hasonlóan újra egy rövid, kevés konkrétummal szolgáló trailet kapunk majd. Mindenesetre mi azért izgatottan várjuk a fejleményeket, hiszen jó lenne kicsit is jobban megismerni a Bethesda új játékát.

starfield-03.jpg