Nemrég elrajtolt a Steam holdújévi vására, melynek keretein belül hétfő este hétig számtalan játékra csaphattok le akciósan. A leértékelt tételek között van nem egy friss megjelenés is (a tavalyi Doom Eternal 19,79 euróért például több mint ajánlott vétel az FPS-ek szerelmeseinek), azonban komoly hiba lenne ezek mellett megfeledkezni a kicsit régebbi, de ugyanolyan szórakoztató címekről, melyekhez most potom áron juthatunk hozzá. Mutatjuk is, mire érdemes lecsapni a rengeteg nagyszerű ajánlat közül.

sleeping-dogs-elbukva-02.jpg

XCOM 2

Az XCOM-széria egy igazi klasszikus, aminek a gyökerei egészen a játékfejlesztés hőskoráig nyúlnak vissza, azonban a receptje nem csak egykor volt szórakoztató, hanem a napjainkban is simán megállja a helyét, ahogy azt a Firaxis be is bizonyította az újsodrú részek elkészítésével. Az ezt a modern vonalat képviselő XCOM 2-ben a Földet megszálló és elnyomás alatt tartó idegenekkel kell szembeszállnunk az emberi ellenállók utolsó gerillacsoportjait vezetve, technikai hátrányunkat taktikus gondolkodással és remek stratégiával ellensúlyozva.

Az XCOM 2 ennek megfelelően egy kellően mély és összetett stratégiai program, ahol minden lépésünket érdemes alaposan megfontolni a körökre osztott harcok során, és ahol bázisunk kiépítésére és embereink felszerelésének a menedzselésére legalább akkor gondot kell fordítanunk, mint az idegen koponyák bezúzására. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az XCOM 2 nem a holdújévi vásár keretein belül lett leakciózva (ennek megfelelően február 15. helyett február 18-ig lesz olcsóbb), de egy ilyen játékot ilyen áron egyszerűen vétek lett volna meg sem említeni.

Sleeping Dogs: Definitive Edition

A Sleeping Dogs az elmúlt évtized egyik legfájdalmasabban alulértékelt játéka, amiről kicsit bővebben ebben a cikkünkben írtunk. Az United Front Games alkotásában egy civil ruhás nyomozót alakíthattunk, aki Hong Kong legrettegettebb bűnszervezetébe próbál beépülni, azonban mondanunk sem kell, ez a megbízás alaposan próbára teszi mind fizikai, mind mentális értelemben főhősünket, akinek minden tudására szüksége lesz, ha túl akarja élni legújabb feladatát.

A Sleeping Dogsot annak idején sokan dicsérték látványos megmozdulásai, és hatalmas, életteli teli, a valódi Hong Kong hangulatát visszaadó helyszíne miatt, azonban a játék fénypontja alighanem így is a brutális, véres és realisztikus harcrendszer lett, melynek hála roppant stílusosan tudjuk laposra verni a nyakunkba szakadó ellenfeleket. Épp ezért, ha eddig kimaradt volna az életetekből ez az alkotás, most itt a remek lehetőség, hogy potom áron beszerezzétek, ráadásul rögtön a felújított grafikával és az összes DLC tartalmával érkező Definitive Edition-re tudtok lecsapni ennyiért.

Little Nightmares

A gyermeki képzelet legsötétebb bugyrainál nincs ijesztőbb hely a világon, és erre a Tarsier Studios is remekül ráérzett a 2017-es Little Nightmares megalkotásával. Ebben a játékban Sixet, a sárga esőkabátot viselő kislányt alakíthatjuk, akinek egyetlen célja, hogy kijusson az egyszerűen csak Maw‑ként vagy Bendőként emlegetett helyről. Ez azonban egyáltalán nem olyan egyszerű, közte és a szabadság között ugyanis félelmetes szörnyek tucatjai állnak, akik, mint minden magára valamit is adó rémség, ölni tudnának némi gyermekhúsért.

A Little Nightmares ennek megfelelően egy horror elemekkel színesített platformer, aminek a félelmetesen nyomasztó hangulata már az első pillanatban torkon ragad minket, és az utolsó pálya végéig nem is enged. Valami lenyűgöző, hogy a Tarsier Studios emberei milyen jól vissza tudják adni gyermekkorunk legelborultabb, legszürreálisabb félelmeit, így kénytelenek leszünk rájönni, hogy ezek bizony felnőtt fejjel is rá tudják hozni az emberre a frászt. A Little Nightmares ennek köszönhetően a holdújévi vásár egyik legjobb ajánlata, főleg úgy, hogy nemrég megjelent a második része is.

Outlast és Outlast 2

Ha pedig a Little Nightmaresnél kicsit tradicionálisabb horror élményt keresünk, akkor érdemes lehet egy pillantást vetni az Outlastra és annak folytatására. A Red Barrels alkotásaival valószínűleg már mindenki találkozott, ha máshogy nem is, hát említés szintjén, ami nem is csoda, hiszen igazán vérfagyasztóra sikeredett mindkét játék, legyen szó akár az első rész elhagyatott elmegyógyintézetéről, akár a második rész világtól elzárt, szektás településéről.

És ezt a hatalmas rettegést nem is nehéz megérteni, ha vetünk egy pillantást a játékmenetre. Hiszen kevés félelmetesebb élmény van, mint kameránk éjszakai módjával a sötét szobákat pásztázni ellenfeleink egyre csak közeledő lépteit hallgatva, miközben jól tudjuk, hogy maximum elmenekülni és elbújni tudunk előlük, fegyverünk ugyanis nincs, és a jövőben sem lesz. Szerencsére azonban az Outlast-játékoknak az ára a vásár alatt már egyáltalán nem ilyen félelmetes, így érdemes lehet lecsapni rájuk, ha bírjátok a horrort, de a Red Barrels alkotásai eddig kimaradtak az életetekből.

Batman: Arkham Knight

A Rocksteady-féle Batman-széria már öt éve lezárult, de még mindig ott van minden idők legszórakoztatóbb szuperhősös játékai között, ami még úgy is nagy szó, hogy azért olyan komoly konkurenciával nem kell számolnia. Ennek a korszaknak pedig abszolút méltó lezárása volt a Batman: Arkham Knight, mely remek történettel, hamisítatlan Batman hangulattal, és a kelleténél talán egy leheletnyivel több Batmobillal lepte meg a játékosokat 2015-ben.

A Rocksteady játékában minden adott, amiért a sorozat korábbi részeit is szerettük: visszatér a nagyszerű harcrendszer, a remek pillanatokat eredményező Predator mód, és persze Gotham városa is, mely nagyobb és szebb, mint eddig bármikor. És bár az igaz, hogy az Arkham Knight annak idején meglehetősen botrányos technikai állapotban rajtolt PC-n, ezeket a hibákat szerencsére már kiköszörülték a fejlesztők, így potom 5 euróért most egy remek játékkal lehetünk gazdagabbak. Ha pedig a korábbi részek is kimaradtak volna, semmi baj, most a teljes Arkham-sorozat 20 euróért lehet a miénk.