• Május 27-én debütál a Stranger Things 4. évadjának első fele, július 1-jén a folytatás
  • Egészestés hosszúságú lesz a 7. és a 9. epizód
  • Az 5. és a 6. részt Antal Nimród (KontrollA viszkis) rendezte

A Netflix történetének egyik legsikeresebb premierje volt 2016-ban a Stranger Things. A felnövéstörténetek romantikáját, a 80-as évek iránti nosztalgiát és a sok szálon futó sci-fi történetek izgalmát egyesítő sorozat azóta még sikeresebb lett. Az utolsó előtti, negyedik szezon epizódjai már egyenként 30 milliós költségvetésből készültek és több egészestés hosszúságú részt is láthatunk majd – köztük Antal Nimród rendezéseit.

Két adagban érkezik az új szezon: május 27-én, vagyis pénteken debütál az első felvonás, majd július 1-jén jön a folytatás. A rajongók nemcsak magyar szinkronos előzetessel hangolhatnak a következő kilenc epizódra, a Netflix ugyanis közzétette – felirattal – a baljóslatú évadnyitányt, egy másik videóban pedig a főszereplők ismétlik át a sorozat történetét.

A negyedik évad fél évvel a starcourti csata után veszi fel a fonalat, a tavaszi szünet idején térünk vissza a napsütötte Kaliforniába. Hőseink igyekeznek helyt állni a gimiben, a korábban közölt jelenetképeken pedig feltűnik a Creel Ház és az orosz történetszál is. A produkció hivatalos leírása szerint Hawkins városára baljós fenyegetés leselkedik, ami komoly rémületet okoz.