• Hamarosan újra megmutatja magát a Super Meat Boy Forever
  • Méghozzá a Super Meat Boy 10. születésnapja alkalmából
  • A játékot a fejlesztők a saját Twitch csatornájukon mutatják be holnap hajnalban

A Super Meat Boyt valószínűleg mindenki ismeri, aki kedveli a kőkemény platformjátékokat, hiszen ez a cím túlzás nélkül a zsáner egyik csúcsa, mely ráadásul most ünnepli 10. születésnapját. Az pedig már csak hab a tortán, hogy az alkotók sem feledkeztek meg a jeles évfordulóról, hiszen jelezték, hogy ennek apropóján hamarosan újra vethetünk egy pillantást a játék régóta várt folytatására, a Super Meat Boy Foreverre.

A bemutatóra a fejlesztők saját Twitch csatornáján kerül majd sor, amit ezen a linken elérhettek, maga a stream pedig holnap hajnalban, egész pontosan hajnali fél ötkor kezdődik majd. A fejlesztők azt jó előre jelezték, hogy megjelenési dátumot még nem fogunk kapni, azonban gyorsan azt is hozzátették, hogy a Super Meat Boy Forever fejlesztése azért már így is a végénél jár, ahogy arról hamarosan a saját szemünkkel is meggyőződhetünk majd.

super-meat-boy-forever-pile.jpg