• Omlettet kell sütnünk a The Witcher 3 egyik kivágott küldetésében
  • Ami egy moddernek köszönhetően ismét elérhetővé vált
  • És az új verzióval is kompatibilis

A The Witcher 3: Wild Hunt egyik legnagyobb erőssége egyértelműen a kiválóan sikerült fő- és mellékküldetéseiben rejlik, ugyanakkor maradt néhány olyan misszió, amely végül nem került bele a végleges változatba. Az egyik ilyen a "Va Fail, Elaine" nevű küldetésen belül található, lényege pedig, hogy Yennefer kissé megéhezik Uma átkának feloldása közben, ezért megkéri Geraltot, hogy készítsen neki valami finomat. A paulr0013 nevű modder által feltöltött "Omelet Quest" pedig most már lehetővé teszi, hogy elkészíthessük a hőn áhított omlettet – már amennyiben romantikus kapcsolatban állunk Yennel, ellenkező esetben Vesemirre hárul a feladat. Geralt még egy új tárgyat is kap az "Omelet Cookbook" képében, amit elolvasva a konyhaművészetben nem túl jártas szörnyvadász már tudni fogja a tökéletes receptet. Ha ti is szeretnétek a csábos varázslónő kedvében járni, a modot (ami egyébként az új változattal is teljességgel kompatibilis) INNEN tudjátok letölteni.

omlett.jpeg