Agatha Christie híres karaktere, Poirot, az elmúlt közel száz évben többször is feltűnt már a gyöngyvásznakon, ráadásul olyan remek színészek formáltak meg, mint John Malkovich, Ian Holm vagy éppen Kenneth Branagh, aki már az író több művét is celluloidszalagra adaptálta – több-kevesebb sikerrel. Branagh véleményem szerint jó rendező, aki kellő hozzáértéssel képes irodalmi alapanyagok felhasználásával emlékezetes filmeket készíteni – ennek tökéletes példája a Robert De Niro főszereplésével készült, ’94-ben bemutatott Frankenstein. Az ír származású színész-rendező a Gyilkosság az Orient Expresszen és a Halál a Níluson után a krimi nagyasszonyának újabb művét álmodta vászonra, ezúttal „természetfeletti thriller” stílusban. Az írónő 1969-ben, Hallowe’en Party címen megjelent regénye alapján született opusz azonban elég rugalmasan kezeli az eredeti művet, de talán épp ennek köszönhetően működik és válik azzá, ami manapság már egyre ritkább: igazi krimivé, ami kellemes borzongással is képes eltölteni nézőit.
A kép forrása: IMDb
Egy velencei halloween
A híres nyomozó, Hercule Poirot (Kenneth Branagh) egy kedves ismerőse, Ariadne Oliver (Tina Fey), kérésére részt vesz egy szeánszon, méghozzá azzal a céllal, hogy közösen leleplezzenek egy médiumot, Mrs. Reynolds-ot (Michelle Yeoh). A szeánsz azonban nem várt eredménnyel zárul, ráadásul a holtestek is egyre sokasodnak az elátkozottnak tartott házban, a nyomozónak és segítőinek pedig egy olyan gyilkosság szálait is fel kell göngyölíteniük, ami már a múlt homályába vész…
Branagh irodalmi ihletésű dolgozatában kellemesen vegyíti a klasszikus krimi jellegzetességeit a thriller – és néha a horror – műfaji sajátosságaival, ami ennek köszönhetően egy szórakoztató és érdekes filmet eredményez. Ehhez a rendezői munkán kívül jelentősen hozzájárulnak a remek színészek, akik közül két művészt szeretnék igazán kiemelni. Az egyik természetesen maga Branagh, aki remekül formálja meg a visszavonult nyomozót, a leginkább meggyőző viszont (legalábbis számomra) az introvertált Leopoldot alakító Jude Hill játéka volt. Nagyon érezhető a jelenléte a vásznon, a történetben játszott szerepe pedig csak még hangsúlyosabbá teszi karakterét.
A kép forráaa: IMDb
Trick or Treat
Az alakítások mellett az operatőri munka is dicséretet érdemel, ami nagyban köszönhető a csodálatos helyszínnek, mely szinte túlárad a mozivásznak szűkös dimenzióin. Egyszerűen lenyűgöző képeket láthatunk, ez pedig nemcsak a híres városra igaz, hanem a történet kulisszáiként szolgáló hatalmas házra is. Igazi kísértetkastéllyá varázsolták a helyszínt, ami a film második felében, az alagsori jelenetnél érhető igazán tetten. Igazán hangulatos szekvencia, akárcsak az ódon falak történetét bemutató árnyjáték, ami remek felütésül szolgál a természetfeletti létezését is meglebegtető klasszikus kriminek.
Kenneth Branagh velencei szeánsza alapvetően egy kellemesen sikerült mozi, egy igazi múltidéző krimi, ami jó szívvel ajánlható a műfaj szerelmeseinek és az azzal csak most ismerkedőknek egyaránt. A hangulat, a helyszín, a karakterek és maga az ügy is érdekes, akárcsak a film által kínált megoldás. Nem fogják megbánni a döntésüket azok, akik bizalmat szavaznak az alkotásnak, hiszen olyat láthatnak, amiből sajnos egyre kevesebb van jelen korunk filmiparában. Egy lassan áttetszővé váló műfaj képviselőjét, ami a szellemekhez hasonlóan válik egyre anyagtalanabbá, hogy egyszer csak végérvényesen és visszafordíthatatlanul tűnjön majd el. Addig pedig minden lehetőséget meg kell ragadnunk, hogy az emlékezetünkbe véshessük vonásait. Ez a mozi erre tökéletes alkalom.
