Soha nem lehet túl korán elkezdeni tervezni a karácsonyi ajándékvásárlást, különösen napjainkban, amikor folyamatos, egyre nagyobb kihívásokkal kell szembenéznie minden iparnak, beleértve a társasjátékok világát is. A társasok az elmúlt évek során valósággal berobbantak a hazai köztudatba, évente több tucat játékot hozva el a játékosoknak. Ezen masszív kínálatban kiigazodni nem egyszerű, így ebben igyekszünk segíteni: három fejezetre bontott játékajánlókkal igyekszünk olyan társasokat ajánlani, melyek az adott célközönségnek szólnak, és kellemes játékórák sokaságával kecsegtetnek! A kezdő és családi címeket bemutató első után a második összeállításban elsősorban a már tapasztalattal rendelkező, haladóbb játékosoknak igyekszünk segíteni, vagy azoknak, akik szeretnének "szintet lépni". 

(FIGYELEM: Mint minden válogatás, ez is szubjektív, darabszámban pedig korlátozott! A játékok kiválasztásakor elsősorban a 2020 végén/2021-ben, magyarul megjelent játékokat vettük figyelembe, javarészt olyanokat, melyeket már bemutattunk vagy tervezünk bemutatni. Ennek ellenére a listában szerepelhet játék, mely jelen sorok írásakor  november második fele  még nem jelent meg magyar nyelven, de bizakodunk, hogy év végéig megérkezik, beszerzése azonban addig is lehetséges itthon is.)

HADRIANUS FALA

  • Hazai kiadó: Reflexshop
  • Tarsasjatekok.com adatlap 
  • Típus: kompetitív
  • Játékosok száma: 1-6 fő
  • Játékidő: átlagosan 30-60 perc
  • Korcsoport: 12+
  • Nehézség: 3,09/5
  • Ajánlott fogyasztói ár: 15 990 forint

A Rome & Roll után nem is volt kérdéses, hogy roll-and-write műfaj bizony a nehézsúlyú versenyzők befogadására is alkalmas, de a Hadriánus Fala szentesíti ezt. Bobby Hill játéka Hadrianus római császár korszakát eleveníti fel: minden játékos egy római generálist alakít, aki feladatául kapta, hogy a maga területén menedzselje a védőfal és az erődítmény megépítését. Ehhez összesen hat év áll rendelkezésre, na meg két, kitöltésre váró rublikák tucatjaival rendelkező lap. A rendelkezésre álló nyersanyagok menedzselésével kell az erőfeszítést támogatni, de persze mindezt a riválisok árnyékában! A frenetikusan jó játék csak első látásra nyomasztóan nehéz, valójában már egy meccs után megtanulható, kiismerni viszont sokáig tart. Annyira sokféleképpen lehet benne érvényesülni, hogy egyhamar senki sem állhat fel úgy az asztaltól, mint aki jól végezte dolgát!

Ha bővebben is érdekel a játék, ITT elolvashatod részletes bemutatónkat.

A VÖRÖS KATEDRÁLIS

  • Hazai kiadó: Reflexshop
  • Tarsasjatekok.com adatlap  
  • Típus: kompetitív
  • Játékosok száma: 1-4 fő
  • Játékidő: átlagosan 30-120 perc
  • Korcsoport: 10+
  • Nehézség: 2,79/5
  • Ajánlott fogyasztói ár: 9690 forint

Kis dobozban nagy élmény: a Vörös katedrális bizony felér címadó épülete nagyságához, hiszen egy meglehetősen mély, mégis letisztult szabályrendszerű, egyszerűen tanulható játékot rejt, melyben a feladat a Boldog Vazul székesegyházának felépítése... vagy legalábbis az abban való segédkezés, hiszen a monumentális épületet egyszerre akár négyen is építhetik. A leghatékonyabb építész címéért kiélezett verseny folyik ebben a kockadraftolós társasban, ahol nyersanyagok megkaparintásával és azok ügyes menedzselésével kell pontot harácsolni. A letisztult tálalású, egyszerű ikonográfiát használó játék egészen kiváló belépő a komplexebb játékok világába, de a műfaj szerelmeseit is le tudja kötni.

Ha bővebben is érdekel a játék, ITT elolvashatod részletes bemutatónkat.

A WATERGATE-ÜGY

  • Hazai kiadó: Gémklub
  • Tarsasjatekok.com adatlap  
  • Típus: kompetitív
  • Játékosok száma: 2 fő
  • Játékidő: átlagosan 30-60 perc
  • Korcsoport: 12+
  • Nehézség: 2,28/5
  • Ajánlott fogyasztói ár: 8490 forint

Az év egyik nagy meglepetése a Watergate-ügy magyar kiadása volt, hiszen minden idők leghíresebb politikai botránya nem éppen az a széles körben népszerű téma, amiért rohannának a boltba az emberek. Csakhogy a Watergate-ügy több ennél: túlzás nélkül az egyik legjobb kétfős társasjáték, köszönhetően nem csupán a roppant elegáns, nagyon egyszerű, a téma ismeretét egyáltalán nem megkövetelő játékmenetének, hanem fantasztikus hangulatának is. Az egyik játékos a Nixon-adminisztrációt, a másik pedig a Watergate-ügyet felgöngyölíteni akaró újságírókat alakítja, a cél pedig elegendő számú tanú megszerzése, amit Nixonék a nyomok eltüntetésével igyekeznek akadályozni. A kötélhúzós-játékmenet folyamatosan szinten tartja az izgalmat, játékmenete áramvonalas, tálalása pedig elsőrangú!

Ha bővebben is érdekel a játék, ITT elolvashatod részletes bemutatónkat.

ARNAK ELVESZETT ROMJAI

  • Hazai kiadó: Gémklub
  • Tarsasjatekok.com adatlap 
  • Típus: kompetitív
  • Játékosok száma: 1-4 fő
  • Játékidő: átlagosan 30-120 perc
  • Korcsoport: 12+
  • Nehézség: 2,85/5
  • Ajánlott fogyasztói ár: 18 490 Ft

A nyugaton az elmúlt év egyik legtöbbet emlegetett társasa 2021 nyarán végre magyarul is megjelent, és a várakozást mindenképpen megérte. Az Arnak elveszett romjai ugyanis egészen lebilincselő. Több műfajt is kever: a munkáslehelyezés, a kártyadraftolás, a pakilépítés a lapkalehelyezés egyaránt képviselteti magát, amit sikerült egy Indiana Jones-os, felfedező/kalandor témába bújtatni, melynek során egy elveszettnek hitt civilizáció romjait kell felkutatni, és a lehető legjobb kalandorrá válni a riválisokban bővelkedő mezőnyben. Lehetőségekkel zsúfolt, csodásan festő játékmenete elegáns lefolyású, tartalomban bővelkedik, amivel remekül át lehet vészelni a hideg estéket, vagy épp majd a fülledt nyarat.

Ha bővebben is érdekel a játék, ITT elolvashatod részletes bemutatónkat.

KEMET: VÉR ÉS HOMOK

  • Hazai kiadó: Delta Vision
  • Tarsasjatekok.com adatlap 
  • Típus: kompetitív
  • Játékosok száma: 2-5 fő
  • Játékidő: átlagosan 90-120 perc
  • Korcsoport: 13+
  • Nehézség: 3,13/5
  • Ajánlott fogyasztói ár: 31 990 Ft

A 2012-es megjelenése óta egy kisebb kultusz épült a Kemet köré, ami tud egy s mást a témáról, hiszen története az ősi Egyiptomba kalauzol, ahol hatalmas istenek küldik harcba seregeiket, birodalomépítési szándékkal. Ennek az alapoktól felújított változata érkezett meg idén: a területfoglalós háborús játék így modern tálalással gondolja újra a miniatűrökben fürdő küzdelmeket, látványos asztalképpel keltve életre egy, az intenzív összecsapásokról szóló játékmenetet. A brutális méretű doboz elképesztő mennyiségű tartalmat rejt, amit a magyar nyelven szintén elérhető kiegészítő koronáz meg. Semmiképp sem barátcsináló játék, de akit nem zavar, ha akár a legközelebbi hozzátartozója, barátja szúrja hátba, mindenképp ismerkedjen meg a vér és a homok világával. A barátság lehet, hogy nem örök, de a dicsőséget senki sem tudja elvenni. Egészen a következő meccsig…

haladokemet.jpg

Ez volt a haladó játékok felhozatala, amiből esélyesen mindenki találhat magának valót, bármennyire is különleges az ízlése. Természetesen rengeteg társasjáték található a piacon, ami kimondottan színes palettát eredményez, és aminek darabjait mi, a Társaslgó rovaton belül is igyekszünk bemutatni, amennyire csak lehetséges, ezért érdemes követni a cikkeinket.

Társasjátékos hírekért kövesd a rovat Facebook-oldalát