Ha valakinek nem ismerős a Court of the Dead cím, az nézzen utána a témának a gyűjtői figurákkal, szobrokkal foglalkozó Sideshownál, mivel a csapat saját kis világot alkotott, az USAopoly kötelékébe tartozó Project Raygun pedig erre csapott le a Mourners Call képében. Van egyébként másik CotD-játék is, de a kártyás Dark Harvest a gyengébb láncszem, így kifejezetten öröm, hogy a The OP Games és az Asmodee UK segítségével a Raygun produkciója jutott el hozzánk. Mert bár a társas vesz innen és onnan is, túl sok kifejezetten új mechanikát pedig nem hoz a képletbe, összkép terén képes meglepetéseket okozni.

asmodee-uk-court-of-the-dead-mourners-call-pcguru-2.jpg

Court of the Dead: Mourners Call

  • Kiadó és partner: Asmodee UK
  • Tarsasjatekok.com adatlap
  • Típus: kompetitív/kooperatív
  • Játékosok száma: 2-4 (5) fő
  • Játékidő: átlagosan 90-120 perc
  • Korcsoport: 14+
  • Nehézség: 2,94/5
  • Ára: külföldről is rendelhető, de itthon 28-30 000 forintért kapható

A különböző erők közötti viszály minden korábbinál jobban felborítja a világban lévő egyensúlyt, így végül maga a Halál dönt úgy, hogy egy bíróság felállításával egyensúlyt hoz el Menny és pokol harcában, hű szolgái pedig innentől ezen fáradoznak a játékosok képében. Feladatuk a lelkek begyűjtése, a gazdálkodás és területfoglalás, amivel a három frakcióval lehet mélyíteni a kapcsolatot, illetve további nyersanyag gyűjthető be az egyéb akciókon felül. A legfőbb misszió pedig a Unity-tokenek beszedése. Ehhez egy elég nagy dobozban 57 mini, több mint 100 kártya és számos kiegészítő kapott helyet. Ami elsőre feltűnik, az a minőség, kezdve magától a doboztól egészen az összetevőkön át a hatalmas játéktábláig, avagy rögtön leszűrhető, hogy az alkotók odafigyeltek mindenre, akármit nem akartak kiadni a kezeik közül, legalábbis ami az anyagminőséget jelenti. És hogy milyen a játék? Elsőre egészen komplikált, majd ahogy tisztul a kép, úgy válik egyre logikusabbá a közepesen összetett mechanika.

Merthogy a viszonylag pepecselős setupot követően rengeteg lehetőségünk akad. Elsőre talán túl sok is. Eleve, már a felkészülés is kicsit sok időt vesz el. A tábla kihelyezése, a kártyák-minik-talpak-kavicsok-tokenek-jelölők lerakása után mindenki frakciót és végső célt választ, nyersanyagot és egy frakciókártyát-munkást kap, majd végre kezdődhet a móka. Ez egy fordulóban több feladatot is jelent. Első körben kockadobással és kisebb halmokba pakolással kiosztjuk a nyersanyagot, ezután mindenki “feladatot” kap az adott fordulóra, majd jön a játékosszámnak megfelelő mennyiségű Court-kártyák szétosztása egy körbe adogatós módszerrel. Ha mindez megvan, jöhet az akciózás, ami a leghosszabb és egyik legizgalmasabb része a játéknak. 

Ekkor ugyanis számos újabb lehetőséget kapunk. Egyfelől kijátszhatjuk a Court-kártyákat, ezzel aktiválva az azon írt opciók egyikét. Aztán a saját Etherea-adagból vehetünk vagy egy munkást, vagy egy Mourner-lapot valamelyik frakcióból, ami egyben egy munkást is jelent, persze nagyobb összegért, de a vásárolt lapnak hála plusz hatással. Ezenkívül mozgathatjuk a munkásainkat, aktiválhatjuk egy Mourner-kártya hatását, de akár passzolhatunk is. Amennyiben mindenki passzolt, jöhet a következő fázis. Mielőtt azonban erre vetemednénk, mindig jól gondoljuk át, mik a fő és aktuális feladatok, milyen kártyalehetőségeink vannak, hogyan gazdálkodunk a nyersanyaggal. Már csak azért is, mert a feladatkártyák sok esetben dobópakliba kerülnek (ha nem teljesítjük a feladatot, büntetést is kaphatunk), illetve bizonyos artifactek kívánalmait azért érdemes megoldani, mert utána az adott tárgy végig játékban marad, avagy hatását a következő forduló(k)ban is kiélvezhetjük.

Ha az akcióival mindenki végzett, jöhet az elszámolás ideje. Akcióinkkal a két oldalon nem véletlenül megy felfelé a Menny és pokol mérőjének szintje, elvégre ezek itt kapnak figyelmet, ebben a szegmensben. Utóbbi meghatározza, hogy egy helyszínen hány munkás tartózkodhat, ami többlettnél kockadobást és büntetést vonhat maga után, míg előbbinél annyi Etherea-kavicsot kell közösen beadni, amennyit a jelölővel kiszámítunk (adott szám + játékosszám, majd kivonjuk az indításnál középen elraktározott darabokat). Mindeközben Unity-tokeneket is nyerhetünk, de ha játék közben bármikor eléri valamelyik számláló a maximális értéket, annak komoly következményei vannak.

És jön a másik izgalmas fázis, amikor a számozás szerinti sorrendben végigmegyünk a helyszíneken, majd a befolyás-mezőkön, ezzel learatva munkánk gyümölcsét. Itt még egy csomó energiaforrás, hatás és extra begyűjthető, érdemes erre is odafigyelni, majd ha minden kész, mehet a tisztogatás (fordulós kártyák kiesése és a többi), illetve az újabb forduló. Amikor pedig a közös Unity-forrás elapad, nem marad több token, vége a játéknak, jön az elszámolás, amelynél a tokenek, a karaktertáblákon lévő frakciómértékek, illetve a kezdésnél beszedett célkártyákból behúzott pontszámok döntenek arról, ki volt a Halál leghűbb szolgája.

Haláli izgalmak

Ahogy már említettem, a Court of the Dead: Mourners Call merít innen-onnan, így felismerhető benne az Inistől kezdve a Blood Rage-ig számos játék, de jótól lopni nem szégyen, pláne, ha összeáll a kép és a végén sikerül valami jót kihozni az elegyből. Márpedig itt a munkáslehlyezestől a területfoglaláson át a kártyákig minden stimmel, és bár vannak erősebb lapok, ha mindenki odafigyel, 3-4 játékos esetén kiegyensúlyozott harcok alakulnak ki. A bolti verzióval szemben a Kickstarter-támogatók számos előnyt élvezhetnek, kezdve az ötfős játéktól a fémkiegészítőkön át a külső védőborításig, de a minőség a boltokba került változatban is nagyon fontos tényező. A kártyák, a minik, a tokenek egyformán igényesek, a tábla különösképpen finom darab, ráadásul minden egyértelmű rajta. Ami negatívum lehet, az a helyigény, hiszen egy asztalt simán beterítenek az összetevők (direkt négyfős játékot fotóztam, hogy látszódjanak az arányok), illetve a tematika, ami meglehetősen sötét, nem mindenkinek jön be ez a stílus. Plusz ugye kevés az újdonság, a két oldalsó mérő és az ezekkel kapcsolatos taktika mindenesetre megér egy misét, hiszen ezzel és a kártyákkal is szemétkedhetünk másokkal. Merthogy a Mourners Call leginkább kompetitív játék, a kooperáció csak a közös kívánalmak teljesítésében merül ki, és ez nagyon minimális.

Látom és értem, hogy a Project Raygun produkciója nem teljesen egyedi, de számomra a Court of the Dead világa a kiváló illusztrációkkal, a megszokottnál méretesebb, nagyon igényes kártyákkal, a jó kis minikkel és a számos lehetőséggel olyan élményt nyújt, ami maximálisan kiemeli az átlagból. Aki kedveli az ilyen alvilági témákat, akinek bejön a Sideshow munkássága, az mindenképpen próbálkozzon meg a társassal, mert ha összeáll az elsőre kicsit kaotikus kép (ebben nagy segítség az igényes és egyértelmű szabályfüzet), akkor a flow nagyon erős, a játék pedig kimondtottan izgalmassá válik. Közepesen összetett társasjátékról van szó, amihez nyelvtudás is szükséges, viszont segítségével akár a nehezebb stratégiákra, gamer játékokra is jobban rálátásunk lesz, mivel a Mourners Call szerintem kiváló átvezető a könnyedebb taktikai/stratégiai játékoktól a kifejezetten nehéz darabokhoz. Külsejében pedig nagyon erős, így a gyűjtemény és a társaság egyik kedvenc darabja lehet. 

Társasjátékos hírekért kövesd a rovat Facebook-oldalát