Az amerikai Smirk & Dagger Games számos játékot kiadott az elmúlt két évtizedben, legismertebb pedig talán a 2007-es Cutthroat Caverns, ami félkooperatív címként komoly népszerűségre tett szert az eltelt évek alatt. Így, bár alapvetően az őrületért jöttem, avagy a 2018-as Tower of Madness miatt, végül nemcsak a legújabb, 2020-as The Deadliest sikerült kipróbálni, de a Cutthroat Caverns felújított, 2019-es Anniversary Editionjét is, ami egészen új szintre emeli a már jól ismert élményt.
The Deadlies
- Kiadó/partner: Smirk & Dagger Games
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 3-5 fő
- Játékidő: átlagosan 30+ perc
- Korcsoport: 10+
- Nehézség: 1/5
- Ára: 15 USD, nagyjából 4600 forint
Kezdjük a legújabb és legegyszerűbb darabbal, amelynek nehézsége nem véletlenül áll az 1-es átlagon, ám ezzel együtt sincs miért szégyenkeznie. Rokonságot leginkább talán az Uno felé mutathat, ám esetünkben a pofonegyszerű mechanika nyakon lett öntve a hét főbűn témájával, aminek hála a kevélységen és torkosságon át a bujaságig minden képviselteti magát, miközben az így kategorizált, illetve számsorokkal kialakított lapoktól a résztvevő feleknek több körön át kell megszabadulniuk.
A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy indításként mindenki kap egy szépen illusztrált tokent, amit a hatos számra kell állítani, ezzel hat lapot kapva, majd ahogy megszabadulunk az összes így szerzett kártyától, a kis tokent már forgathatjuk is a négyes, majd a kettes, végül pedig a nullás mezőre, amivel meg is nyertük a játékot. A játékot, ami ezen egyszerűségének hála folyamatosan pörög, és aminek során több lehetőségünk is van arra, hogy eldobjuk a kezünkben lévő lapokat.
Egyfelől azonos fajtájú sorokat dobhatunk el, de az azonos értékű lapoktól is nyugodt szívvel megválhatunk, sőt, ha érték szerinti sorral rendelkezünk, az is mehet a levesbe. Na, jó, inkább az asztalra, ha még játszani szeretnénk. A legjobb az egészben, hogy minden lapnak megvan a maga extra hatása, így ez további akcióra adhat lehetőséget, sőt, a Halo-kártyát a kezünkbe szólítva (erre egy külön lapot kell húznunk) egyetlen mozdulattal válhatunk meg a teljes felhozatalunktól. Gyors és egyszerű – ami bár alapvetően nem gond, az ilyen jellegű kártyajátékokat nem kifejezetten élvezem, viszont a The Deadliesre így sem tudtam haragudni. Ennek legfőbb oka az illusztráció, ami nagyon jópofa, kellemes a szemnek, miközben a témához csak részben illik. Mármint maga a hét főbűn tematikája picit sötét (pláne könnyed családi vagy gyerekjátéknak) és nyomasztó, de hála az égnek ez a kártyákról nem annyira jön át. Nem biztos, hogy egy gyerekkel ezzel ülnék le játszani, de ettől függetlenül a tálalás nekem kifejezetten tetszik, ahogy az áráért kapott élménnyel sem volt gondom. Semmi kiemelkedő, de egynek elmegy mechanika, amihez nagyon kellemes látványvilág társul.
Cutthroat Caverns: Anniversary Edition
- Kiadó/partner: Smirk & Dagger Games
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kooperatív/kompetitív
- Játékosok száma: 3-6 fő
- Játékidő: átlagosan 30-90+ perc
- Korcsoport: 14+
- Nehézség: 2/5
- Ára: 35 USD, nagyjából 10 700 forint
Éppen eleget jártunk már a sötét járatok, barlangok, kazamaták mélyén ahhoz, hogy maga a gondolat ne villanyozzon fel eléggé, mikor ismét ez a végcél. Vagyis hülyeséget mondok, mert személy szerint imádom a dungeon crawlereket, a fantasy témát, a csontvázakat és különböző szörnyetegeket, a harcosokat és varázslókat, aminek hála már alapjában is éppen elég ösztönzés az, ha a játékmenet működik, a látvány pedig valamiért sajátos, emlékezetes. A Smirk & Dagger Games pedig ennél tovább ment, mikor 2007-ben megalkotta az alap Cutthroat Cavernst, aminek tavaly jelent meg az Anniversary Editionje. A játék ugyanis ezúttal is egy dungeon crawler, melyben a csapat lemerészkedik az istentelen helyszínekre, ám míg a felszínen úgy tűnik, hogy együtt harcolva kiállnak egymásért, valójában kapzsi ármánykodás zajlik a háttérben, aminek hála nem biztos a győzelem. Ha pedig valaki nyer, akkor jó eséllyel mások elől nyúlta le a dicsőséget.
Kezdjük ott, hogy a Cutthroat Caverns: Anniversary Edition nem egy szimpla újrakiadás, elvégre itt-ott a szabály is meg lett változtatva, ahogy más a forma és a dizájn is, plusz a korábban kiegészítőként elérhető Relic-rendszer is bekerült ebbe a kiadásba. Curt Covert saját szavat idézve az első verziónál még nem volt lehetőségük a látványosabb illusztrációkhoz, ezt pedig most sikerült orvosolni: a kis doboz már külsőre, fő artworkjével is mutatós, ha pedig a karaktertáblákat, ellenfeleket vesszük szemügyre, egyértelmű a fejlődés. Ahogy a játéknál is.
A setup viszonylag gyorsan megtörténik: a karaktertáblákat kihelyezzük, ahogy az akciókártyákat is egy lefelé fordított pakliban (mindenki kap egy kezdő készletet), majd a fő pontozótáblán elhelyezzük a zöld jelölőket, míg a karaktertáblákon a játékra rendelkezésre álló idő függvényében beállítjuk a játékosok életerejét. Szintén ez az időintervallum az, ami az eseménypaklit meghatározza, melynek aljára kerül a véletlenszerűen választott főellenfél, illetve rá mennek a szintén random opponensek. Minden fordulóban közülük kerül elő egy, belőve ezzel a játéktáblán a játékosszámtól függően az életerejét (valamint azt is meghatározva, hogy a saját körében mennyit sebez és kin), ha pedig sikerül mindenkit legyőzni, vége a játéknak. Mind az ellenfelek, mind a kis tokenen jelölt minionok presztízspontot érnek, avagy a játék végén az nyer, aki ebből a legtöbbet gyűjti össze. Csakhogy van egy kis csavar a dologban: ugyanis az viszi a győzelmi pontot, aki az utolsó, halálos csapásért felel.
Márpedig a véletlenszerűen húzott akciókártyáknak hála a saját pakli mindig változó módon alakul, és a lapok nemcsak több értékkel rendelkező sebzéseket jelentenek, de mindenféle egyéb hatást is. Van például, ami duplázza vagy éppen gyengíti a sebzést, míg van olyan, ami egy elszenvedett sérülést hárít másra, vagy megakadályozza, hogy valaki lecsapja a szörnyeteget. És bár az első és előre meghatározott akciólapok véletlenszerűen kerülnek elő, attól függően, hogy hogyan húztuk a lefelé fordított játékos sorrend-kártyákat, van olyan, amit bármikor be lehet vetni, ezzel igen alaposan felforgatva az állást, és esetleg a saját malmunkra hajtva a vizet.
Szóval nem, a Cutthroat Caverns nem a gyenge lábakon álló kapcsolatok játéka, avagy barátságok mehetnek tönkre egy-egy húzósabb lépésnek köszönhetően. Márpedig, ha nyerni akarunk, akkor időnként a többiek előtt és ellen kell gondolkodnunk, miközben nem fordulunk direktben ellenük, mert ha meghalnak, egyedül kevés esélyünk van kijutni a kincsekkel. Mindehhez vegyük még hozzá a speciális, szintén extra hatásokkal bíró relic-lapokat, amiket az ellenfelek legyőzése után szerezhetünk meg, és máris látjuk, mennyire tartalmas szórakozás a játék, aminél garantált, hogy az összes ellenfelet nem ismerjük meg néhány meccs során (összesen 28 szörnykártya van, egy meccs alatt pedig minimum 4-et, maximum 9-et használunk). A dizájn sokkal jobb, mint az eredetinél, jók az összetevők, pláne az életerőtáblák, illetve a kiegyensúlyozottabb játékmenet is telitalálat. Kicsit sajnálom, hogy a karakter magukban nem rendelkeznek egyedi képességekkel, illetve az akciókártyák látványa nekem túl egyszerű, ráadásul a szabályfüzetben van néhány hiba, de ezeket leszámítva a Cutthroat Caverns: Anniversary Edition kifejezetten szimpatikus darab, aminek már értem a (leginkább külföldön tapasztalt) népszerűségét.
Tower of Madness
- Kiadó/partner: Smirk & Dagger Games
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 3-5 fő
- Játékidő: átlagosan 30-45+ perc
- Korcsoport: 14+
- Nehézség: 1,8/5
- Ára: 60 USD, nagyjából 18 300 forint
És ami a lényeg volt a csomagban, kérem szépen! Merthogy természetesen szomjazom mindent, ami Lovecraft hagyatékához köthető, a Tower of Madness pedig már csak a címéből adódóan is ilyen, mégha láthatóan nem is lehet túl komolyan venni. A zöld fröccsentett műanyag “nyalókák”, avagy pálcikás csápok eleve kicsit rombolják az illúziót, de a szimpla színes üveggolyók sem azt mutatják, hogy itt valami nagyon sötét esemény fog bekövetkezni. Pedig vigyázni kell, mert a hatvanas évek Kerplunkját követő mechanikában ott rejlik a lehetőség, hogy a szerencsétlenül járt nyomozók végül a világra szabadítják Cthulhu haragját, és akkor tényleg azok járnak a legjobban, akik időközben már megőrültek.
Nyitányként mindenesetre feledjük kicsit az időn túlról érkező mérhetetlen hatalmú öreg isteneket, először építsük fel a mágneses szélű tornyot, helyezzük bele oldalról a csápokat, szórjuk be az összes üveggolyót (kivétel a sárga, az marad), koronázzuk meg mindezt a tetővel, majd osszuk szét a nyomozókártyákat és játékostáblákat, a véletlenszerűen szétosztott varázslat-kártyákat, amikből mindenkinek kettő jut, valamint tegyük elérhető helyre a dobókockákat, az extra tokeneket, rendezzük lefelé fordított, megkevert pakliba a helyszíneket, méghozzá úgy, hogy legfelül a felfordított óratorony áll.
Innentől jöhet az, hogy egyenként leteszteljük a szerencsénket. Avagy a nyomozók egymás után sorra kerülve elvégzik a következő feladatot: az öt kockával egyszerre dobva megpróbálják egyfelől a kötelező első három értéket (kapu 1, szív 2, agy 3) megdobni, továbbá két minél magasabb számot igyekeznek még összehozni, mielőtt a megfelelő helyekre lezárják a kockákat. Minden dobás után legalább egy kockát zárolni kell, viszont amíg a maradékra van lehetőségünk, addig azokat újra- és újra dobhatjuk. Végül pedig a felfedezésértékünket a két magas számra dobott kocka határozza majd meg, ezek eredményével lépünk be az aktuális helyszínért folytatott vetélkedőbe. Aki ugyanis a két opcionális dobókockával a legmagasabb összértéket dobja (tegyük fel, egy 5-ös és egy 6-os segítségével 11-et), az veheti magához a helyszínkártyát, aminek értéke jelenti a győzelmi pontokat. Avagy, ha sikerül úgy a játék végére érni, hogy a társaság nem szabadít el semmit, bejár minden sorra kerülő helyszínt, akkor az nyer, aki a legnagyobb értékben gyűjtötte be a helyszínkártyákat.
Amíg viszont ez megtörténik, sikerül mindent bejárni, rengeteg minden történhet. Kezdjük rögtön a legbanálisabb helyzettel, mikor nem sikerül a kötelező hármast sem megdobni: ilyenkor jöhet az a lépés, hogy kihúzunk egy csápot, majd imádkozunk, hogy ne piros vagy zöld golyó potyogjon ki a toronyból. Márpedig a golyók előbb-utóbb rendesen megindulnak, akkor pedig szaladjon, ki merre lát. A fehér nem gond, azzal varázslatokhoz juthatunk. A kék a felfedezéshez ad hozzá. A pirosból négyet begyűjtve megőrülünk, a zöldből pedig elég három, hogy a világnak annyi legyen. Utóbbi esetben, avagy ha mindhárom zöld golyó előkerül, vége is a játéknak, és ha van olyan, aki eszét vesztette, az nyer. Az őrültek amúgy a körükben már nem dobnak, szimplán csak mindig húznak egy csápot. És akkor még ott vannak a varázslatok, amik normál és őrült módban is hatásokkal bírnak, valamint a helyszínek is egyedi képességekkel rendelkeznek, amik különböző hatásokat keltenek életre. Így például egyből elnyerhetjük a helyszínt, ha első dobásra megszerezzük a hármas kötelező kockasort, míg máshol a toronyból kihulló zöld golyó kettőt ér, nem egyet, ezzel is közelebb hozva a világ és egyben a játék végét.
Szóval az egyszerű dobunk-húzunk mechanika egészen ötletes módon lett feldobva és megfűszerezve, ráadásul a gyenge csápok ellenére szerintem a tematika is nagyon erősen működik. Bár a Tower of Madness éppen úgy nem egy komoly játék, mint pl. a Mountains of Madness (ott az őrületet jelentő kártyák teremtenek nagyon poénos helyzeteket), Lovecraft-rajongó, vagy a témától nem tartó közösségeknek kifejezetten ajánlott, hiszen a helyszínek, a karakterek hozzák a témához illő stílust és hangulatot, ahogy a dobókockák is, amiket külön kiemelnék, mert szerintem különösen jól sikerültek. Ami kicsit fájó, az a társas ára: azért az anyagminőségért, amit a golyók és csápok jelentenek, kicsit sok a közel 20 ezer forintos összeg. Amennyiben azonban sikerül olcsóbban beszerezni, vagy éppen élsz-halsz a lovecrafti tematikáért, simán tudom ajánlani a játékot, mert fillerként zseniálisan jópofa és élvezetes.
A Smirk & Dagger Games játékai tehát kifejezetten jól teljesítenek, és bár egyik sem kiemelkedő, nem műfajteremtő klasszikusok, valamilyen oknál fogva azért mindenképpen érdemes velük foglalkozni. Nekem a Tower of Madness a személyes kedvencem, bár némi javítás ott sem ártana az anyagminőség terén (pláne árának ismeretében), de a Cutthroat Caverns új változata is ajánlott darab. A The Deadlies a leggyengébb láncszem, de még azt sem tudom leszólni, hiszen a célnak megfelel, ráadásul a dizájnja is szerethető, avagy mindenki kedvére válogasson a cég felhozatalából, mert úgy tűnik, viszonylag kevés az esély a csalódásra, ennél legalábbis láttunk már jóval gyengébb felhozatalt.
