Egy alapvetően videójátékokkal foglalkozó magazin felületén tevékenykedő, és a videójátékok műfaját évtizedek óta követő, azzal együtt lélegző játékosként mindig is különös volt látni, hogy mennyire másként zajlik egy film, egy album vagy egy társasjáték megjelenése. Hisz míg egy játékot általában évekkel, de minimum hosszú hónapokkal annak megjelenése előtt szokás bejelenteni, és a hátralevő időt videókkal, előzetesekkel és egyebekkel kitölteni, addig sok esetben egy album úgy jelenik meg, hogy a létezéséről napokkal azelőtt a világ még nem is tudott. Bizonyos esetben így van ez a társasokkal is, hiszen az Alea meglehetősen furcsán jelentette be a The Castles of Tuscany-t, elvégre a dobozkép bemutatásán és a szerzőn túl igazából a világon semmit sem lehetett róla tudni, mígnem egy év után a semmiből előbb a szabálykönyv, nem sokkal később pedig maga a játék is megérkezett. Így már legalább tudjuk, hogy a The Castles of Tuscany pontosan mi, és pontosan mi nem.

THE CASTLES OF TUSCANY

  • Hazai partner: Vagabund
  • Tarsasjatekok.com adatlap
  • Típus: kompetitív
  • Játékosok száma: 2-4 fő
  • Játékidő: 45-60 perc
  • Korcsoport: 10+
  • Nehézség: 2,21/5
  • Ajánlott ár: a kiadó webshopjából 15 990 forint

A biztonság kedvéért így nem árt jó előre leszögezni, hogy a The Castles of Tuscany pontosan mi is: nem a The Castles of Burgundy folytatása vagy teljes újragondolása, sokkal inkább annak lélektani utódja. The Castles of Tuscany egy újabb varázslatos vidékre vezet, hiszen ezúttal Toszkánában, az olasz reneszánsz szülőhazájában járunk, méghozzá a 15. században, egy olyan befolyásos herceget alakítva, aki a fejébe vette, hogy felvirágoztatja a régiót. Ehhez városokat, falvakat, monostorokat kell támogatni, árut szállítani, márványt kitermelni és benépesíteni a vidéket úgy, hogy a játék végére lehetőség szerint minden területe rendelkezzen valamilyen funkcióval.

A feladat elvégzéséhez minden játékos véletlenszerűen kap három régiótáblát, melyek elrendezése különbözik egymástól, de alapvetően ugyanannyi azonos típusú mező található rajtuk. Ezenfelül mindenkinek jut egy saját játékostábla, amely két funkciót tölt be. Egyrészt raktárként funkcionál a tájlapkákhoz és egyéb nyersanyagokhoz, másrészt útmutatóként is, hiszen minden mezőtípus szerepel rajta, ikonográfiával, szöveg nélkül mutatva, hogy milyen hatást vált ki.

A játék maga három fordulón át zajlik, és minden fordulót egy pontszámítás zár le. A harmadik és egyben utolsó pontozást követően az nyer, aki a legtöbb győzelmi ponttal rendelkezik. A forduló során az aktív játékos mindig három lehetséges akció közül választhat: húzhat területkártyát, felvehet egy hatszögletű lapkát az elérhető (közös) kínálatból vagy lerakhat egyet a régiójára a saját készletéből.

Ezen akciólehetőségek természetesen szimbiózisban élnek egymással – lapka lehelyezéséhez értelemszerűen előbb lapkát kell valahogyan szerezni, a folyamathoz pedig kártyalappal is gazdagodni kell, mivel a meglehetősen nagy húzópakliban szereplő területlapokat kell felhasználni a lapkalehelyezés során, a lerakni kívánt lapkával megegyező színben. Egy lapka lehelyezéséhez két kártyára van szükség, de a rendszerben van egy kis rugalmasság: ha esetleg nincs meg a két szükséges lap, az egyik helyettesíthető két azonos színűvel, vagy akár mindkettő is négy azonos színű vagy két szettet alkotó lapot használva. Értelemszerűen ez nem túl gazdaságos megoldás, mert kézlimit ugyan nincs, tehát elvileg végtelen mennyiségű lapot is fel lehet szedni, de mivel a húzás is akciónak minősül, általában célszerűbb ezt utolsó mentsvárként kezelni, és nem arról álmodozni, hogy Dagobert bácsiként fürdünk a kártyalapokban.

A lapkalerakás másik fontos szabálya a szomszédosság elve, azaz csak egy korábban már lerakott lapka mellé lehet építkezni – és az se mindegy, hogy mikor és hova. Az egyes területek ugyanis mind egyedi hatással rendelkeznek. Maguk a típusok ismerősek lehetnek a The Castles of Burgundy-ból. A sötétzöld kastély lerakásával azonnal be lehet építeni a régió egy újabb területét (azt a központi kínálatból helyezve a saját birodalomba), a várossal bónuszlapkához lehet jutni (amely győzelmi ponttal jutalmaz), a fogadóval egy kék, fából készült hatszöglapot lehet elcsenni, melyet a régió bármely (az építési szabályoknak megfelelő) területére le lehet rakni. A világoszöld itt a gazdaságnak felel meg, melyből öt különböző létezik; a szürke a kőbánya, mellyel márvány nyerhető; a falu munkásokat ad, a sárga kolostor 3 területkártyát biztosít, míg a bézs kocsival olyan laphoz lehet jutni, amely azonnal előnyt (nyersanyagot, győzelmi pontot) biztosít.

A márvány és a munkás alapvetően extra lehetőséget biztosít: a munkással például a lapkalehelyezés során lehet kiváltani egy kártyalapot (sőt, két munkással lapra sincs szükség), míg a márvány egy extra akciólehetőséget biztosít ugyanabban a fordulóban (de egyszerre csak egy használható fel belőle).

Upgrade

A fentieket nehezíti, hogy alapjáraton mindenki ugyanazon korlátokkal kezd, azaz területlapkából, márványból, munkásból csupán egy darabot bír befogadni a raktár, ezért fontos, hogy a bónuszlapkák megszerzésével ez lehetőség szerint mihamarabb bővítésre kerüljön. Így lehet két területlapkát, márványt vagy épp munkást tárolni, és hatékonyabban gazdálkodni a lehetőségekkel.

Hatékonyan és okosan, hiszen a The Castles of Tuscany a lapkalehelyezés folyamatába még egy csavart rejtett. Ahhoz ugyanis, hogy a központi készletből hozzájuthassunk a kiszemelt laphoz, kötelezően le kell rakni egy lapkát a saját játéktábla tetején található készletből. Ez két dologgal jár. Egyrészt a forduló végét az váltja ki, ha ezen személyes készlet egy oszlopa valakinél elfogy (mindenki 3 oszloppal, oszloponként 7, összesen tehát 21 darab képpel lefelé fordított lapkával rendelkezik, balról indulva kell őket fogyasztani), másrészt mivel ezen lapkák véletlenszerűen kerülnek ki a készletbe, soha sem lehet előre tudni, hogy a következő játékosnak mi lesz elérhető. Éppen ezért nem is mindig lehet előre tervezni: lehet, hogy valaki még előttünk elhappol egy kiszemelt lapkát, vagy pont olyat rakunk le, amire égető szüksége van a másiknak.

A The Castles of Tuscany esszenciája pedig igazából ebben a véletlenszerűségben bújik meg, amely ennek ellenére nem teszi totálisan szerencsejátékká, csak pont annyi kiszámíthatatlanságot biztosít neki, amennyi a tempós játékmenethez szükséges izgalomhoz kell. Ez pedig van annyira elegáns megoldás, mint a The Castles of Burgundy esetében, amely hiába használ kockákat, mégsem büntet, mert minden egyes dobást egy lehetőségként, esélyként kezel. Az esély a sikerre pedig itt is megvan, melyben nagy szerep jut az időzítésnek is – nem csupán a lapkák elvétele és lerakása kapcsán, de a forduló végének kiváltása esetén is, ami miatt muszáj folyamatosan figyelni a riválisokat, megpróbálva úgy tervezni, hogy sikerüljön kimaxolni a játék végéig hátralevő időt, és a lehető legtöbb területet feltölteni a saját régiókban.

Burgundi álmok

Erre játszik rá az elsőre kissé furcsa pontozási rendszer is, amely két győzelmi sávot, és egy díszes, kör alakú, de feleslegesen nagy táblát használ. A külső, zöld kör az általános győzelmi pontsáv, ahol az elért értéket kell a vörös sávon is jelölni az egyes pontozófázisok során, anélkül, hogy a zöld mezőn nulláznánk a megszerzett pontokat. Ez nemcsak azzal jár, hogy a későbbi pontozások során durva léptékben ugranak a számok, de azzal is, hogy aki már korán előnyt tud szerezni, azt nem annyira egyszerű utolérni. Ez különösen a külső, zöld sávra igaz, hiszen az ottani értékek kétszer is hozzáadódnak a belsőhöz.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A The Castles of Tuscany mellől ugyanakkor ennek ellenére is nagyon nehéz keserű szájízzel felállni – játékideje rendkívül alacsony, két fő esetén akár 30 perc alatt is lepörög egy meccs, négy játékos esetén pedig ennek a duplája sem annyira sok, hogy az pazarlásnak érződjön. Kétség kívül nem ez Feld legjobb játéka, és nem ettől fogunk évek múlva is izgalomba jönni, ahogy ez nem is a The Castles of Burgundy utódja. Sokkal inkább annak egy leegyszerűsített, más közönséget megcélzó spinoffja, amely lélekben és egy-két elemében idézi fel a francia vidéket, de inkább a saját pecsenyéjét sütögeti – jobban mondva a saját régióját virágoztatja fel!

A játékot a Vagabund kiadó biztosította. Köszönjük! A szabálykönyv magyar változata egy rajongói fordításnak hála elérhető.