Pont tegnap, az Ocean Crisis esetében jegyeztem meg, hogy egy-egy témára vagy dizájnra mennyire rá tudok ugrani, később pedig ez az első élmény komolyan meghatározóvá is válhat. Például itt a GDM Games, mely itthon nem túl ismert kiadó, pedig az A-games jóvoltából már a Shikoku is elérhető nálunk, sőt a 2018 óta a fél világot meghódító Sherlock-sorozat is bemutatkozott hazánkban. Nos, mégsem ezekről lesz most szó, hiszen amire alapvetően rávetettem magam, az a 2019-es Troia, ami témaválasztása mellett látványvilágával és különböző területekre bontott táblájával hívta fel magára a figyelmet. De beköszöntött még a struccversenyes-varázslós Banjooli Xeet második kiadása, valamint a kártyajátékos Myths at War is. Mert a lényeg a változatosság.  

Banjooli Xeet (Second Edition)

  • Kiadó: GDM Games
  • Tarsasjatekok.com adatlap 
  • Típus: kompetitív
  • Játékosok száma: 2-5 fő
  • Játékidő: átlagosan 30 perc
  • Korcsoport: 8+
  • Nehézség: 2/5
  • Ára: 20 euró, nagyjából 6900 forint

Az eredetileg 2013-as Banjooli Xeet egy egészen népszerű, kimondottan könnyed társas, melynél a törzs varázslójának halála után az utódot egy struccverseny során választják meg. A jelentkezők ugyanis megjósolják a beérkező állatok helyes sorrendjét, aki pedig a legjobban tippel, az ezzel bizonyítja tehetségét, hogy így vegye át elődje helyét. Amennyire egyszerű és mulatságos az alapszituáció, pont annyira az a külső és a mechanika is. A célnak tökéletesen megfelelő, színes strucctokenek egy hatdarabos, moduláris táblán igyekeznek a startvonaltól eljutni a célig, ám egyiküket sem egy adott játékos választja és menedzseli, hiszen a varázslójelöltek a saját körükben az összes madarat irányíthatják. 

Mindez sok kockával történik, amik persze színekkel jelöltek. Az első dobás után egyszer bármelyiket (akár mindegyiket) újradobhatjuk, ezzel elérve a kívánt eredményt. Minden játékos rendelkezik egy jóslatkártyával, ami a helyezéseket mutatja, így a célja innentől az, hogy a struccok a megfelelő sorrendben érkezzenek be a célvonalon belülre. Ennek megfelelően kell a kockákat is használni (a fehér oldal ezúttal is a joker, ami bármire dobható), továbbá van egy fekete kocka, ami a megrémített struccokat mozgásba versenybe állítja, de ha úgy kívánja a helyzet, ezzel félre is állíthatjuk egy riválisunkat. Nem utolsó sorban a madarak a futóhomokra lépve egyből földbe dugják a fejüket, emellett az utat akadályozó sziklák, lávafolyamok, egyszemélyes függőhidak befolyásolják mozgásukat, ezzel feldobva az alapszituációt. Van még itt speciális strucc a korábbi Kanasu kiegészítőnek hála, valamint mindenféle begyűjthető extra, továbbá egy oroszlán, hogy felkavarja az egyébként is hiperérzékeny állatokat. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A Banjooli Xeet egy nem túl mély, de családi játékként annál szórakoztatóbb kockadobálós verseny, ami az egyszerű, de emellett is stílusos dizájnnal, illetve a taktikus terelgetéssel képes megfogni az embert. Jó ötlet, hogy nem egy-egy madarat kell irányítani, hanem saját körben lényegében az összeset, ami megadja a lehetőséget, hogy kedvünk és célunk szerint alakítsuk a mezőnyt – amíg valaki bele nem kavar a tervünkbe. Mivel nem drága játékról van szó, témája és megvalósítása miatt nyugodtan ajánlható. Emellett nem egy bonyolult darab, ami miatt a kisebbek és a nagyobbak is jól elszórakozhatnak vele.

Troia

  • Kiadó: GDM Games
  • Tarsasjatekok.com adatlap
  • Típus: kompetitív
  • Játékosok száma: 2 fő
  • Játékidő: átlagosan 30-40 perc
  • Korcsoport: 10+
  • Nehézség: 1.5/5
  • Ára: 20 euró, nagyjából 6900 forint

És akkor következzen személyes kedvencem, a Troia, amely címének megfelelően a trójai ostromot mutatja be, méghozzá szigorúan két főre korlátozva a csatát: egyfelől a támadó görögöket, másfelől a védekező trójaiakat egymás ellen fordítva. Ehhez mérten lett kialakítva az egyébként egészen kis tábla, ami egyik oldalán az Olümposznak ad helyet, míg a másikon van az öt helyszínre bontott csatatér és a háborús állapotmutató. Mind a görögök, mind a trójaiak saját kártyalapokkal rendelkeznek, ezekkel mutatnak áldozatot isteneik felé, míg hőseik a táblán állva vívják meg harcukat. 

A játékosok a körük során lapot húzhatnak vagy akciót hajthatnak végre, előbbivel az istenek kívánta áldozatot mutathatják be, ami a hősök mozgatásán túl különféle extrákat hozhat, valamint megvariálja az istenek elhelyezkedését is, ami pedig mélyíti vagy éppen gyengíti a kapcsolatot. Természetesen a mitológia minden fontos szereplője jelen van, akár az isteneket, akár a hősöket nézzük, a koncepció lényege pedig az, hogy a hősök helyezkedésével és helyezgetésével együtt a trójai oldalról a támadók kiszorítása a cél a tengerpartig, míg fordított esetben a négy kártyából kijátszható faló felépítése jelenti az azonnali győzelmet.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Maga a koncepció nagyon ötletes, mind a témát, mind a kivitelezést tekintve, avagy az illusztrációk nagyon mutatósak, a játékmenet pedig a szerencsén túl stratégiát is tartalmaz, bár a Troia így sem egy túl komoly társas, amihez vérbeli taktikusnak kell lenni. Nagyon tetszett a dualitásra építő tábla és mechanika, amihez, ha éppen Kickstarteren futna a kampány, teljesen őszinte lelkesedéssel tudnám javasolni a pledge beszerzését. De jelenleg nem a Troia fut, szóval lépjünk is tovább, előtte azonban még annyit muszáj megjegyezni, hogy a témát kedvelők a visszafogott ár mellett nyugodtan tehetnek egy próbát. 

Myths at War

  • Kiadó: GDM Games
  • Tarsasjatekok.com adatlap
  • Típus: kompetitív
  • Játékosok száma: 2-6 fő
  • Játékidő: átlagosan 20-40 perc
  • Korcsoport: 10+
  • Nehézség: 2.38/5
  • Ára: 40 euró, nagyjából 13 800 forint

A Myths at War egy érdekes felvetésen alapszik, miszerint mi van akkor, ha a különböző mítoszok istenei és legismertebb szereplői, hősei összemérik erejüket – így kerül a képbe a japán legendáktól kezdve a skandináv mitológián át a lovecrafti kozmikus horrorig egy rakás frakció, ami az alapdoboz esetén mondjuk, az első kettőt és Egyiptomot jelenti, míg minden más a kiegészítőkben kapott helyett. Igen, sajnos Cthulhu bácsi és pajtásai is. A játékosok (normál esetben ketten, de támogatott a multiplayer is) egymással szemben felépítik egy kiegészítőkkel teli paklijukat és a négyfelé bontott isteni paklit a szereplőkkel és eseményekkel, majd elindítják első csatársorukat, az otthont jelentő panteonból felhasználva erőjelölőiket. Később pedig az nyer, aki utóbbiból a legtöbbet gyűjti be, illetve az veszít, akinél először elfogy. 

Közben persze van egy csomó lehetőség, így az idézőkhöz megidézett segítséget rendelhetünk, tárgyakat vagy varázslatokat vethetünk be, illetve természetesen mindnek van valamilyen hatása, továbbá a legtöbb esetben költenünk is kell a jobb és erősebb lapokra. Melyek aztán az összecsapásnál értékeik szerint győzedelmeskednek a kisebb értékű opponensek felett, a jutalmat pedig természetesen az erőjelölők jelentik. Pihenő állásba is rakhatjuk lapjainkat, kedvünk szerint variálhatunk, azonban, mint minden hasonló játék esetében, nem árt, ha jól ismerjük a saját palinkat és a lapok közötti kapcsolódást.

A 2013-as Myths at War erősen hajaz a Magic mellett a Legend of the Five Ringsre is, aki pedig ezeket a címeket kedveli, jó eséllyel megtalálja számításait a GDM Games kártyajátékában is. Akit azonban a felsorolt darabok hidegen hagynak, az nagy valószínűséggel itt is feleslegesen próbálkozna. Tényleg az a kellemetlen helyzet állt elő, hogy a hármasból a másik kettőt nyugodtan ajánlanám, de ebben az esetben nem tudok szívből lelkesedni. Az illusztrációk nem rosszak, de nem is tartom kiemelkedőnek a rajzokat, ahogy az anyagminőség is nagyjából átlagos (mind a lapok, mind a jelölők esetében). Ráadásul valahogy az eleve nem tökéletes angollal írt szabályfüzet is kezdetlegesebb, mint a másik két játéknál, amik egyértelműbben és gazdagon illusztrálva kerültek bemutatásra. De az egész mechanikára elmondható, hogy az számomra nem túl intuitív, nem minden esetben éreztem a játékmenet pontjainak miértjét és logikáját. Ami azért egy ilyen produkciónál lényeges. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Az meg már más kérdés, hogy a sorozat a kiegészítőkkel együtt tör előre, egyre több emberhez jut el, és éppen emiatt indult el nemrég a Kickstarter-kampány. Aminek egyébként már csak azért is van értelme, mert újabb csomagokat dob majd be, illetve a minőségi javulás is tervben van, amennyiben a megfelelő összeget sikerül elérni. A műfaj kedvelői, a téma iránt érdeklődők nézzék át a lehetőségeket, olvassanak el más véleményeket is, mert abszolút lehetséges, hogy az én készülékemben van a hiba. Aztán nyugodtan le lehet írni azt is, ha valaki már próbálta a játékot és bejött neki az élmény. Legalább itt is lesz több vélemény. A GDM Games kínálata azonban jóval nagyobb a most bemutatott felhozatalnál, sőt még nálunk is maradt néhány cím, amik majd a következő héten lesznek bemutatva. Tartsatok velünk akkor is.

A Myths at War Kickstarter-kampány itt érhető el.

Társasjátékos hírekért kövesd a rovat Facebook-oldalát