Bár leginkább a Kereszt és Félholdra voltam kíváncsi, arra még egy kicsit sajnos várnom kell, azonban itt a Maradj otthon! testvére, az Oltakozz okosan!, miközben Szilaj is bevágtatott hozzánk két különböző formában. Sőt, sikerül pótolni korábbi hiányosságunkat, egészen pontosan a Magyar népmesék társasjáték-változatát. Aztán ha már mindre sor került, remélhetőleg a történelem egy súlyos időszakába is belenézhetünk. Addig azonban oltakozzunk, de csak okosan!

Oltakozz okosan!

  • Hazai partner/kiadó: KéKjáték
  • Típus: kompetitív
  • Játékosok száma: 2-6 fő
  • Játékidő: átlagosan 20-30 perc
  • Korcsoport: 8+
  • Nehézség: ?/5
  • Ajánlott fogyasztói ár: 9990 forint

Bár a vírushelyzet kirobbanásakor készült karanténjátékról, a Maradj otthon!-ról  lemaradtam, azt már nem úszom meg, hogy miután a fertőzést elkaptam, mindenképpen oltassak. Még ha csak játékból is. Merthogy az Oltakozz okosan! ezúttal nem a gazdálkodásra, de nem is az otthon maradásra buzdít, mint inkább arra, hogy felvegyük a szükséges két oltást, és ezzel megszerezzük a védettséget. Más kérdés, hogy lassan ez sem elég, így jöhet a kiegészítő az omikron variánssal és a sokadik oltással, ami ki tudja, már milyen néven fog futni. 

Kormány az ablakban

Maga a doboz normál méretű, nagyon színes és mutatós, így a családok és gyerekek figyelmét abszolút felkeltheti, ahogy a tartalom is. Ez utóbbi amúgy tényleg az előző játék tovább fejlődött testvére. Egy közepes méretű, széthajtogatható, középen pörgethető körrel ellátott táblát kapunk, amire a játékosok figurái is kerülnek, miközben mindenki kap még egy fakockát is, amit a saját játékoslapjára helyezhet, a speciális tulajdonság leírása mellé. Van még egy csomó kártyalap, amikből indulásnál mindenki véletlenszerűen hármat húz, majd a különválogatott fertőzás-kártyák bekerülnek az így maradt pakliba, amit újrakeverve és a mellé egy dobópaklit alkotva kezdődhet is a játék.

A saját körében mindenki vagy dob és lép, majd hatást hajt végre, vagy pedig kijátszik egy kártyát a kezéből, ami szintén valamilyen hatást, akciót jelent. Igazából mindkettő lehetőség egyszerű és adja magát, a dobásnál az az izgalmas, hogy a dobás számának megfelelő lépést követően (az irány mindegy) érkezünk egy helyszínre, ami kártya húzására, másokkal való lapcserére és egyebekre buzdíthat, de így juthatunk el a kórházba és a Kormányablakhoz is. Utóbbi kettő pedig kifejezetten fontos, elvégre előbbinál adják be a kártya formájában megszerzett oltásokat, utóbbi pedig a védettségi bizonyítványt biztosítja, ami két oltás mellett a győzelmi kondíció. De ha szerencsénk van, akár mobil oltópontra is szert tehetünk, sőt ott a dzsóker oltás, a magyar csodaszer. Ha nincs szerencsénk? Fertőződünk, ami, mint tudjuk, sok jót nem jelent, pláne, hogy olyankor a Kormányablaknál sem látnak szívesen. 

Jó kedvvel, bőséggel

Lehet morogni azon, hogy a járványhelyzetre válaszul egyből jött a Maradj otthon!, majd az oltásokra reflektálva itt az Oltakozz okosan!, de ha egyszer van téma, abból bizony játék is születik. Ráadásul talán nem is baj, ha kicsit könnyedebb, vidámabb formában is megélhetjük a hétköznapokat, és bizony a KéKjáték kiadványának leginkább ez a lényege: egy színes, szagos, vicces formába öntött vesszőfutás az oltásért, amin akár az ember munkahelye, de a szabadidejében kívánt elfoglaltság mindenképpen múlhat. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

És bizony a játék karaktereinek elnevezésétől a kártyák megnevezéséig és akciójáig mindenből árad, hogy ez a téma egyáltalán nem lett komolyan véve, ami ad egy sajátos bájt a végeredménynek, miközben a dobok-haladok műfajt a kártyák és hatások úgy turbózzák fel, hogy kerül némi taktika is a receptbe, amit ugyan a szerencse megcsáklyázhat, de még így is több a beleszólásunk a dologba, mint az alapokat tekintve az elsőre sejthető. Többek között a kockadobásnál is változhat a mezőny, elforoghat a körcikk, ami után mindig meg kell gondolni a következő lépést, de ha jó lapokat húzunk, ha figyeljük a többiek lépéseit és dolgait, akkor abból is előnyt kovácsolhatunk magunak. Elvégre itt mindent szabad, mint szerelemben és háborúban, így elcsórhatunk lapokat, megfertőzhetünk másokat, de a jó hír az, hogy ezért senki nem fog megharagudni. Az Oltakozz okosan!, miközben rengeteget vesz át elődjéből, az aktualitásra ügyesen reflektáló, könnyed és abszolút komolyan vehetetlen, de némi csípkelődést egyértelműen tartalmazó társas, ami nem kiemelkedő (nem is az én világom), de mivel nincs vetélytársa, komoly érdeklődésre tarthat számot, ha eljut az úgymond casualebb nagyközönséghez, mely egyértelműen a célcsoportját jelenti. 

(A tesztpéldányt köszönjük partnerünknek, a KéKjátéknak!)

Társasjátékos hírekért kövesd a rovat Facebook-oldalát