A nagyok (Gémklub és társai) mellett bemutattunk már néhány kisebb társasjátékos boltot, alkotót, kiegészítő-gyártót, mely családi vállalkozásként üzemel, a Kickstarterek.hu, vagy Különleges Kickstarter Kiadások pedig ugyanilyen különleges intézmény, hiszen a közös rendeléseket tette “nagyüzembe”, ami csak elvileg igaz, hiszen a társas-rendelésekre kedvezményeket szerző és ezzel együtt sokak életét megkönnyítő Dr. Kánai Zoltán vállalkozása minden, csak nem nagyüzemi. A Tökölön boltot is nyitott társasjáték-rajongó sok esetben maga fordítja a szabályfüzetet, amit mellékel a megrendelésekhez, emellett igen jó érzékkel csap le olyan különlegességekre, melyek itthon sokaknál radar alatt maradnának, ezzel alapvetően biztosítva a lehetőséget egy izgalmas interjúra.  

  • Kérlek, mutatkozz be és mesélj kicsit magadról, a cégen belüli pozíciódról és feladataidról!

Sziaszok! Dr. Kánai Zoltán vagyok, végzettségem szerint orvos, jelenleg a gyógyszeriparban dolgozom, alapvetően az a főállásom. Feleségemmel, Annával együtt alapítottuk azt a vállalkozást, ami a kickstarterek.hu weboldalt üzemelteti, és egyben azt a Tökölön megnyitott fizikai játékboltot is, ahol Anna a boltvezető, és – más dolgai mellett – a weboldalhoz tartozó rendelések csomagolásával és feladásával is foglalkozik. Jómagam a kickstarteres közös rendelések szervezésével, a KS játékok „felkutatásával”, illetve a kiadókkal való alkudozással foglalkozom, valamint fordítok.

  • Hogy jut el valaki a szülészetről és a gyógyszeripartól a Kickstarterig és társasjátékokig? Mikor és miért döntöttél úgy, hogy saját szeletet szelsz a hazai piacból, illetve mi adta az apropót egy saját vállalkozás indítására?

Mint mindenki, én is játékosként csöppentem a társasjátékok világába. Kapcsolataink révén feleségemmel együtt nagyon sok embert vonzottunk már be a társasjátékok világába, és bő 10 éve foglalkozunk a gondolattal, hogy ezt egy játékbolt megnyitásával bővítsük. Ám ettől sokáig visszatartott az, hogy egyrészt mindketten (mást) dolgoztunk, másrészt a játékboltok átlag magyarországi helyzetéből kiindulva (szinte csak a karácsonyi időszakban van érdemi forgalom) nem érte meg. Hogy lesz egy ex-szülészből társasjáték-kereskedő? Pont úgy, ahogy utazásszervező, műfordító vagy sörkóstoltató: a hobbijaimat megismertetem másokkal, és megszerettetem velük. 

20220523165943.jpg

  • Milyen a személyes kapcsolatod a társasjátékokkal? Mik a kedvenceid?

Mai napig sokat játszunk, legtöbbször a családdal és barátokkal. Személy szerint én (és a család is) a kevésbé konfrontatív, békésebb játékokat kedveljük. A legnagyobb csatákat a burgundiai kastélyokkal vívjuk, ami örök kedvenc, de a kisebbik lányommal a Quarto és a Száguldó robotok az, amit nálunk sosem lep be a por. A kevésbé ismert játékok közül számomra a Fiji a „bűnös élvezet” (szerintem Friedmann Friese legjobb játéka). Az általunk felfedezett játékok közül pedig a Minigolf Designer és a Merchants of the Dark Road az, ami biztosan örök kedvenc marad.

  • Milyenek a legkorábbi emlékeid a társasjátékokkal kapcsolatban?

Kisgyerekként volt egy társasjátékom, nem emlékszem a nevére, valamilyen állatkertes játék volt, és kisállatokat kellett kiszabadítani benne. Volt köztük egy krokodil is, aki nagyon sírt, és mindig őt kellett először kiszabadítani, különben én is sírni kezdtem.

  • Hogy látjátok a piac és az ipar mai helyzetét és megítélését? Illetve a közönség miben és mennyit változott az utóbbi 10 évben?

Szerintem folyamatosan bővül a játékosok száma és így a piac is. Örvendetesen sokat nőtt a magyarul megjelent, illetve megjelenő játékok száma is, bár én ebben komoly veszélyt is látok, mert néha túl sok egysíkú játék érkezik. Emellett látható, hogy szabályfordítókból kevés van, néha csóválom is a fejem a mostanában tapasztalható bejelentés-dömping miatt. Magam is fordítottam, és a saját játékaimhoz meg is teszem, de tisztában vagyok vele, hogy ez mekkora és milyen figyelmet igénylő munka. Saját játékaimnál én csak a saját fordításban bízom, de ehhez a játékot is ismerni kell. Az is jól látszik, hogy a játékosok számának bővülése magával hozza az egyedi igényeket és az extrább játékok felé fordulást is, mint a kickstarteres megjelenések.

kickstarterek1.jpg

  • Miben látod a különbséget, milyen szempontból tudsz mást nyújtani, mint bármelyik kiadó üzlete?

Egy nagyobb kiadónak, vagy akár egy átlagos boltnak, nem nagyon éri meg egy olyan szűk réteget kiszolgálni, mint amilyennel mi foglalkozunk. Jellemzően egy-egy kickstarteres játékra 30-60 jelentkező van, ekkora volument importálni, és főleg szabályt fordítani hozzá keveseknek vonzó. Emellett a kickstarteres játékok behozatala, és az esetleges közös rendelések szervezése nagyon időigényes és aprólékos, ugyanakkor egyénre szabott folyamat. Jó példa rá a Mythwind: az alapjáték mellett két nagyobb és hat kisebb kiegészítő volt rendelhető, ezek vagy festve (sundrop) vagy anélkül, úgy, hogy a kiadó csak hatosával küld bármit, a tucatnyi játékosok meg össze vissza szeretnének mindenfélét. Ezt rakd úgy össze, hogy mindenkinek jó legyen. Erre egy nagyobb kiadónak nincs és nem is lesz kapacitása.

  • Mit gondolsz a Kickstarterről? Nem a saját bolt kapcsán, hanem úgy egyébként. Tényleg a kicsiknek segít inkább, vagy már ezt a piaci szegmenst is kisajátították a nagyok?

Számomra a kickstarter még mindig az, ami az elején volt, nevezetesen egy óceán, aminek a mélyén igazi gyöngyök lapulnak. Igaz, hogy eleinte nagyon tiszta volt, és mostanában egyre több a szemét, de a gyöngyhalászat sosem volt egyszerű és veszélytelen sport. Kevésbé költőien fogalmazva, én azt látom, hogy a legjobb ötletek közül sok még mindig itt bukkan fel először, és itt mindig egyedi és egyszeri lehetőségek vannak. Sok játék sajnos sosem éri meg a második kiadást, és ha időben nem veszel/hozol belőle, később nem is tudszi.

  • Látsz változást a Kickstarter mai és mondjuk, 5 évvel ezelőtti működése között? Milyen szempontból változott?

Az Magyarországon is látszik, hogy a nagy kiadók is próbálnak a KS-játékok közül mazsolázni. 2-3 éve még nem volt az, ami most van, nevezetesen, hogy már a kampány alatt vagy előtt bejelenti valamelyik hazai kiadó a játék forgalmazását. Hozzáteszem, a nagy volumenek miatt az aprólékos, sok kiegészítőt tartalmazó játékok a korábban említett bonyolultságuk miatt nem kerülnek a nagy kiadók célkeresztjébe, de egy-egy full deluxe kiadást ma már be-bejelentenek. 

  • Mennyire nagy az érdeklődés itthon a Kickstarter-játékokra? Mi volt az eddigi legnagyobb siker?

Összességében folyamatosan nő az érdeklődés. Sokan idegenkednek az egyéni rendelésektől, ezért csatlakoznak hozzánk, de mi is törekszünk arra, amit célként kitűztünk, nevezetesen, hogy hazai viszonylatban a legismertebb kickstarter-importőrök legyünk. A mi profilunk alapvetően ezen játékokra fókuszál, Magyarországon kevesen foglalkoznak KS-játékokkal, és nem is várok számottevő bővülést, mert jellegéből fakadóan nagyon macerás: rendeld meg most, de 2 év múlva kapod meg; számtalan kiegészítő bonyolítja a rendelést; sok helyről kell keveset rendelj, ami túl sok időt emészt fel. A legnagyobb sikernek én azt tartom, hogy felkerültem a térképre és tényező lettem: kaptam már felkérést ismert, nagy cégtől lokalizált verzió elkészítésére, és még az is lehet, hogy hamarosan kiadóként is megismerhettek minket. A webshopunkban pedig most is van 2 olyan játék, amit jelenleg – legjobb tudomásunk szerint – sehol a világon nem lehet boltban megvenni, csak nálunk.

  • Mi a fontos? A deluxe komponens és kiadás, a sok mini, a dizájn vagy a játékmenet?

Hosszú távon a jól játszható játékmenet az, ami felszínen tart egy játékot, de a Kickstarter, mint platform, egybeforrott a deluxe kinézettel, extra tartalmakkal is. A KS-hez hozzánőtt a limitált, sorszámozott előlap, a szokatlanul nagy és nehéz doboz, és a csilivili belső. Legtöbbször az árazás is olyan, hogy jobban megéri megvenni a deluxe all-in kiadást, mint utólag összevásárolgatni hozzá minden komponenst, erre néha persze a kiadók rá is játszanak. És bár, ahogy aláhúztam, jó játékmenet nélkül hamar a polcra vagy a piacra kerülhet a játék, de mégis más elővenni egy jól megtervezett inzertből a színes-szagos fémpénzeket, mint egy nejlonzacskóból kiszórni a papírdarabokat. 

kickstarterek2.jpg

  • Mik a tervek a jövőre nézve? Merre lehet még fejleszteni az oldalt és a kínálatot?

Említettem, hogy komplett lokalizációs ajánlattal is megkerestek már. Ezzel együtt nem akarok kiadóvá válni, a mi üzleti modellünknek jobban megfelel ennek a relatíve szűk játékosrétegnek az egyedi kiszolgálása, akik a KS-játékokat keresik. Nálunk alapvető, hogy egy KS-játékra akkor szervezünk rendelést, ha olcsóbban be tudjuk hozni, mint amennyiért egyéni vevőként jutnál hozzá, nem beszélve a kényelemről és sok esetben a magyar fordításról. Ezzel együtt a kiadói terveket sem rakom fiókba; ha nem is sok, de 1-1 játék esetében szeretnék majd lerakni a szélesebb játékoskör számára is emlékezetes megjelenéseket.

  • Lényegében már nemcsak a szállítás tartozik egy krízisbe, de a papírárak emelkedése és lassan minden lehetséges szegmense az iparnak. Milyen a jelenlegi, pontos helyzet? Milyen lecsapódása lesz/lehet ennek a piacra? Mennyit változtatott az ÁFA-törvény és a többi változás?

Nem vagyok közgazdász, nincsenek pontos jóslataim, de a közeli jövőben szerintem két dolog tudja befolyásolni az árakat: az egyik a forint árfolyama, méghozzá elsősorban a dollárhoz képest, mert a KS-játékok többségéért dollárban kell fizetni (az elmúlt egy évben sajnos pont a dollár mozgott a legtöbbet). A másik pedig a sokak által emlegetett közelgő (esetleges) gazdasági válság mértéke, már csak azért is, mert a játék alapvetően luxus, és ha baj van, az emberek először a luxusról mondanak le. Paradox módon az áfatörvény viszont éppen hogy segítette a munkánkat, mert tiszta helyzetet teremtett a piacon, igaz, az nem könnyíti a helyzetet, hogy mi az ÁFA mértékében is elsők vagyunk az EU-ban.

  • Társasjátékok szempontjából milyen változásokat éreztél a Covid lassan két esztendeje alatt?

Én azt látom, hogy a bezártság miatt sokan többet olvastak, híreket, reklámokat, közösségi médiát, és a Covid emiatt is tudott plusz embereket bevonzani a társasjátékos világba. De szerintem ez csak felgyorsította azt a trendet, ami Covid nélkül is bekövetkezett volna.

  • Értelemszerű, hogy a legpopulárisabb címek mennek a legjobban. De mik azok a kisebb közönségsikerek, amik helyzetükhöz képest nálad a legjobban fogynak, és kifejezetten a gamer közösségen belül sikeresek?

Erre azért nehéz válaszolni, mert egy-egy játékból összességében nem sokat rendelünk, méghozzá a KS jellegéből fakadóan. De azt látom, hogy amit én nagyon megszeretek, és le is fordítok, és nyomdai minőségű fordított szabállyal kínálom, és persze sokat beszélek róla, mert én magam is nagyon megszeretem, azt szívesebben veszik-viszik mások is. Büszke vagyok a Minigolf Designerre, ami egy nagyon radar alatt futott kampány volt, világviszonylatban összesen 3 bolt árulta a játékot (ebből egy voltam én). Ez egy hongkongi szerző első és zseniális munkája, ami nélkülem legfeljebb 1-2 darab erejéig jutott volna el hozzánk, így viszont pár tucat emberrel sikerült megismertetnem és megszerettetnem. A legbüszkébb talán a Merchants of the Dark Road fordítására vagyok, ami jobb lett, mint az angol eredeti, annak hibáit is korrigáltam benne, és ami a gamer közönségen belül is nagyon sikeres. De leginkább az esik jól, hogy lassan bármilyen ígéretesebb kickstarteres kampány indul, valamelyik fórumon valaki biztosan megbök, hogy szervezzek már erre is valamit, avagy a nevem lassan kezd összeforrni a hazai kickstarteres világgal.

  • Az utolsó szó jogán bármiféle megjegyzés és üzenet az olvasóinknak és a játékosoknak?

Gyertek, csatlakozzatok a facebook csoportunkhoz, akit ez a világ érdekel, mert a KS-kampányok közös szervezése itt zajlik. A webshop ilyen szempontból csak a jéghegy csúcsa, mert oda csak az kerül ki, ami megjelenés előtt nem fogy el az utolsó darabig, és az a tapasztalat, hogy a kampányok zöme érkezés előtt gazdára lel.

Köszönjük az interjút és további sok sikert kívánunk a Kickstarter-profil bővítéséhez!

Társasjátékos hírekért kövesd a rovat Instagram-oldalát