• Távozott a Splinter Cell Remake rendezője
  • David Grivel több mint 11 év után hagyta ott a Ubisoftot
  • Már a People Can Fly csapatát erősíti, mint kreatív rendező

Tavaly decemberben bombaként robbant a hír, miszerint már nagyban készül a Splinter Cell felújítása a Ubisoft Toronto műhelyében, később pedig az is kiderült, hogy a történet egyes elemeit a modern közönséghez igazítják majd, jelentsen ez bármit is. A mostani hír ugyanakkor nem öröteli, távozott ugyanis a játék rendezője, David Grivel. A szakember több mint 11 évet töltött a Ubisoft berkeiben, és olyan játékokon dolgozott vezető dizájnerként, mint például a Far Cry 6. Grivel a lengyel People Can Fly-hoz igazolt, a többek között a Painkillert, az Outriders-t és a Bulletstormot is jegyző stúdiónál kreatív rendezőként fog tevékenykedni. Az egyelőre kérdéses, hogy mennyiben érinti ez a távozás a készülő remake munkálatait, új rendező meg nem lett kinevezve a projektre.