• Ruszlan Szokolovszki templomban játszott a Pokémon Goval
  • Az ortodox egyház bíróság elé vitte az ügyet

Ruszlan Szokolovszki, 22 éves orosz Youtuber nem hitt a híradónak, amikor arról számoltak be, hogy három évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel sújtható az, aki az ortodox egyház tulajdonába tartozó templomokban Pokémonokra vadászik.

A fiatal férfi ennek hatására úgy döntött, próbára teszi a híradás igazságtartalmát és be is tért Jekatyerinburg legnagyobb ortodox templomába, és ha már volt ott egy Gym, gyorsan le is vadászott két zsebszörnyet, majd dolga végeztével távozott. Tevékenysége közben senki sem zavarta, ahogy ő sem botránkoztatott meg senkit. A hibát ott követte el, hogy tettét videóra vette és feltöltötte a legnagyobb videómegosztó portálra: nem sokkal később jött is az idézés.

 

Maga az eset nem most történt, az elkövetés 2016 augusztusi, letartóztatását követően előzetes fogvatartása októberben kezdődött, aktualitása abból adódik, hogy maga a tárgyalás most hétfőn zajlott le. Ennek eredményeképpen az ortodox egyház képviselői közös megegyezéssel elégedettek lennének a nyilvános bocsánatkéréssel vagy pénzbüntetéssel – de Ruszlan egyiket sem hajlandó megtenni, így akár hét év börtön is várhat rá.

A vádlott azzal védekezett, hogy legföljebb azoktól kér személyesen bocsánatot, akiket sértett a tevékenysége, vagy jótékonysági munkával hajlandó ledolgozni a pénzbüntetést, mert így azokon segítene akik tényleg rászorulnak, nem pedig az általa nem kifejezetten kedvelt vallási szervezet zsebébe vándorolna az összeg.

ruszlan-bilincsben.jpg