Tesztelj Velünk! -- 2010 augusztus

Az augusztusi pályázat erősen hasonlított a júliusira: sok pályázó, köztük nem egy új, ám meglehetősen vegyes összkép. És akárcsak múlt hónapban, most is erős vetélkedés alakult ki az élbolyban...

Először is köszönöm mindenki munkáját, és hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy a szabályok nem változtak: továbbra is szigorúan járok el azokkal, akik más oldalakról kimásolt tesztet küldenek be sajátként, illetve bármely módon visszaélnek a lehetőséggel és a türelmemmel (lásd az e hónapban mindenféle indítófájlokat beküldő emberkéket). És ha már szóba került a türelem: ezt továbbra is kérem azoktól, akik tesztjük értékelését várják tőlem; sajnos a pályázati terminus hajrája, valamint a magazin leadási határideje üti egymást, így értelemszerűen utóbbi élvez prioritást nálam, a napi tucatnyi levél megválaszolására, illetve a beküldött pályázatok elbírálására sem marad mindig időm és/vagy energiám.

De térjünk rá az augusztusi etapra: mint írtam, a színvonal hullámzó volt – a beküldött tesztek között volt olyan, amelyet hosszas vívódások és pro/kontra érvek felállítása után utasítottam el, volt, amely szinte könyörgött a piros pöttyért, de a zöldek között is akadt, amelynél erősen rezgett a léc. Az elfogadott írások közül végül három versengett az első helyezésért: AstroDave, SirRetek és Minisun egyaránt kiemelkedő minőségű pályaműve. Végül, ha hajszállal is, de utóbbinak ítéltem a képzeletbeli babérkoszorút, hivatalosan tehát:

a 2010. augusztusi Tesztelj Velünk! pályázat győztese
Minisun, az Aquaria című indie-játékról írott tesztjével.


Gratulálok neki, és újfent köszönet mindenkinek, aki részt vett a pályázaton és megtisztelt minket munkájával. A szeptemberi pályázatot hamarosan útjára indítom, remélem a suli mellett azért marad időtök némi alkotásra is. A végére a szokásos kérés: aki bejelentett egy írást, ám végül nem küldte be, az kérem, péntekig privát üzenetben jelezze, hogy fenntartja-e foglalását, különben kiadom másnak. Hajrá!