• Két új játékot is leleplez a The Game Awardson a Focus Home Interactive
  • A közvetítés itteni idő szerint péntek hajnali fél 1-kor indul a pre-show-val

Ha nagyon megszállottak vagyunk, akkor már egyet sem kell aludni a 2020-as The Game Awards-ig, hiszen itteni idő szerint péntek hajnali 1 órakor kezdődik a díjátadó, melyet egy félórás pre-show előz majd meg. Az éves elismerések kiosztása mellett pedig természetesen újdonságokból sem lesz hiány, hiszen több mint egy tucat új játékot láthatunk majd.

the-game-awards-ket-nagy-leleplezessel-keszul-a-focus-home-interactive.jpg

Ezek közül kettőt egészen biztosan a Focus Home Interactive szállít majd, akik a Hood: Outlaws & Legends mellett két új bejelentéssel is készülnek, melyek közül az egyik a jelek szerint a Flying Wild Hog (Shadow Warrior) egyik új projektje lesz.

Konkrétumokat nem árultak el, a játékosok azonban nyomoztak egy kicsit, és néhány friss védjegy alapján úgy tűnik, hogy az egyik játék címe Evil West, a másiké pedig Shady Part of Me lesz. Utóbbi ráadásul már a Microsoft Store-ba is felkerült, így kiderült, hogy egy, a Focus Home kiadásában érkező indie platformerről van szó, mely a fényekkel és az árnyékokkal játszadozik majd.