A 2007-es Mass Effect magmutatta, miként lehet igazán filmszerűvé varázsolni a dialógusokat egy szerepjátékban, éppen ezért meglehetősen fura, hogy a BioWare alkotásain kívül nem nagyon találkozhatunk a forradalminak számító párbeszédtárcsával. Persze azért akadnak olyan csapatok, akik igyekeztek valamilyen szinten lemásolni a szisztémát, példának okáért a Bethesda, az immár 10 esztendős Fallout 4 ugyanis maga mögött hagyta a belső nézetből szemlélt beszélgetéseket, hogy hanggal megáldott főszereplő és külső nézet segítségével tegye modernebbé az élményt.

Papíron ugyan jól hangzott a váltás, az alaposan lecsupaszított, a legtöbb esetben csupán négy lehetőséget kínáló csevegéseket azonban nem igazán vette be a rajongók gyomra, amit jól mutat, hogy a többség jó játékként, ugyanakkor rossz RPG-ként tekint a franchise eddigi utolsó hagyományos felvonására. Természetesen a Bethesda is tisztában van vele, hogy az emberek nem voltak vevők az új idők új dalaira (nem véletlen, hogy a Starfield ismét a régi rendszerrel operált), erről pedig maga a rendező, Todd Howard is értekezett egy keveset a program 10. évfordulójának apropóján.

fallout-4-bethesda-todd-howard.jpg

A kép forrása: Fallout 76

„Egy örökkévalóságot töltöttünk a Fallout 4 párbeszédrendszerének fejlesztésével” – mondta Howard a GQ-nak adott interjúban. „Sokat gondolkoztunk azon, miként lehet egy interaktív beszélgetést érdekesé, játékszerűvé tenni. A végeredmény azonban nem igazán rezonált [a játékosokkal]. A tervezőinknek is nehéz volt így dolgozni, hiszen az emberek valódi szerepjátékot akartak, erre ott volt egy szinkronhanggal ellátott főszereplő. Szó se róla, a színészek fenomenális munkát végeztek, de sok játékos azt mondta: »Ez nem az a hang, amit a fejemben hallok«” – tette hozzá.

Jómagam egyébként jobban szeretem a BioWare féle filmszerű megoldást, de meg tudom érteni, ha valaki inkább a kevésbé dinamikus párbeszédeket preferálja – a The Outer Worlds 2 dialógusai például nem is nagyon működnének az előbbi rendszerrel, hiszen a legtöbb esetben egy rakás választási lehetőség áll a rendelkezésünkre. Howard szavai alapján szinte borítékolható, hogy a sokára érkező The Elder Scrolls 6-ban és a még távolabb lévő Fallout 5-ben is marad a régi módi, aztán majd kiderül, mennyire fognak neki örülni az emberek.

A borítóképek forrása: Bethesda