A multiplayer játékok olykor kihozzák az emberből a legrosszabbat, de akadnak szép számmal, akik alapból olyanok, mint más nekifutásból. Összeszedtünk néhányat a legidegesítőbb, legrosszabb játékosfajták közül, amit a net szele összefújhat – a legszebb az lenne, ha össze lehetne őket zárni, hadd szórakoztassák egymást.

A DJ

Ő az, aki jobb esetben vicces, rosszabb esetben idegesítő. Vagy csak most kapott mikrofonos fülest, és élvezkedik a technológia nyújtotta lehetőségekkel, és jack csatlakozóját ráköti egy külső lejátszóra, vagy simán Spotify-t nyomat a háttérben. Szerencsére könnyen meg lehet tőle szabadulni, elég a némítás gombot megkeresni.

top5-dj.jpg

Az önfényező

Ő az, aki talán kevésbé ártalmas, de legalább haszontalan. Minden különösebb ok nélkül elkezd azzal kérkedni, hogy mekkora ász, milyen jó felszerelése van, és hogy amúgy is a legnehezebb fokozaton szokott játszani. Csak most isteni mivoltában úgy döntött, hogy leereszkedett közénk, a plebsz alávaló tagjai közé. Aztán a következő pillanatban – vagy még jobb, amikor gépelés közben – kinyírják.

top5-isten.jpg

A kemper

Ő az, akit mindkét oldalon utálunk. Ha velünk van, akkor azért, mert sosem ott táborozik le, ahol igazából szükség lenne rá – a legszebb fajtája pedig az, hogy miután lelepleződik a kis kuckója és kilövik, akkor is ugyanoda tér vissza. Ha ellenünk van, akkor pedig azért utáljuk, mert a legsötétebb sarokból támad – a legrosszabb pedig a spawn camping, amikor aztán végképp nem tehetünk ellene semmit.

top5-camper.jpg

A süket analfabéta

Ő az, akinek hiába írsz a chatbe, hiába beszélsz a mikrofonba, a füle botját sem mozdítja és leszakadva a csapattól kinyíratja magát, miközben ki tudja milyen tervet forgat a fejében. Két alfaja létezik: az, aki profinak képzeli magát és végül csak megdöglik, majd kilép; és az, aki teljesen sötét a játékhoz, és végül csak megdöglik, majd kilép.

top5-suket.jpg

Az idegbajos

Tág kategória, igen. Mi most arra gondolunk, aki mindig másra keni a saját hibáját, vagy csak egyszerűen nem tudja elviselni, ha valaki nem olyan jó, mint amilyen királynak az idegbajos saját magát képzeli. Az első ballépésre kirúgási szavazást indít, rosszabb esetben még a mikrofonba is üvöltözik, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy ő azt szeretné, végül pedig ragequit üzemmódba kapcsol. De remélhetőleg nem látjuk többet.

top5-idegbajos.jpg