Általános igazság, hogy mindenki szereti az ingyenes dolgokat, ebbe pedig beletartoznak az ingyenes játékok is. Itt azonban most nem azokról a programokról szeretnék beszélni, amelyek a free-to-play tábort bővítik, mert ezek nem teljes mértékben ingyenesek -- persze, pénz fizetése nélkül jó esetben szinte maradéktalan élményben van részünk, de mégis ott van az a csábító prémium akármi, ami miatt egy kicsit ki kellene nyitni a pénztárcánkat. Nem, itt és most azokról a programokról lesz szó, amikért tényleg egy árva garast sem kell fizetni. Ezek nyilván nem mindegyike lesz hagyományos értelemben vett, PC-re telepíthető alkotás, elöljáróban ugyanis már most elmondhatom, hogy lesznek flashjátékok és bizony mobiljátékok is, ám nincs olyan szabály, ami miatt ezeket ki kellene zárnunk; ha jól lehet szórakozni ezekkel és ingyenesek, akkor itt a helyük.

5. Flappy Bird és klónjai

A felsorolást nem is lehetne mással kezdeni, mint ezzel a kézenfekvő példával, a Flappy Bird ugyanis a semmiből jött, majd rövid idő alatt meghódította a teljes világot, pedig igazán semmi nagy technológiai vagy játékmenetbeli újításról nem beszélhetünk, de legalább ingyenes. Játékosként csak annyi a dolgunk, hogy egy szerencsétlen madarat a mobilkészülékünk képernyőjének érintgetésével átsegítsük egy akadálypályán, ám, ha bárminek is nekiütközünk, kezdhetjük elölről az egészet.

A Flappy Bird rémesen egyszerű, de bocsánatot nem ismerő játékmenete arra ösztökél, hogy minél több időt töltsünk el a programmal, s noha minden egyes elrontott, rossz ütemben adott tapintás csak növelte a feszültséget, tömegek voltak képtelenek lekattanni a játékról -- előállt a „csak még egy kört” jelenség, amiből nehéz kiszállni. A Flappy Bird azonban már nincs köztünk, a fejlesztő ugyanis a magánéletét és másokat féltve inkább eltávolította a bűnös programot. Ez szerencsére nem akadály, annak, aki madarat akar reptetni, ugyanis kismilliónyi klónnal múlathatjuk az időnket, amelyek főleg kinézetre különböznek az eredetiről, illetve nem nagyon kell keresni az őrült variációkat sem, amik tovább nehezítik vagy könnyítik a pályák teljesítését.

Alternatíva: Realistic Summer Sports Simulator -- 15 nyári olimpiai sportesemény várja, hogy teljesítsd, s habár a realitáshoz abszolút semmi köze nincs annak, amit csinálsz, épp ebben rejlik a program ereje: abban, hogy végigszerencsétlenkeded magad az eseményeken. 

top-5-flappy-bird-rsss.jpg

4. 2048

A Flappy Bird után a másik függőséget kiváltó program a nemrégiben felbukkant 2048, bár ez már egészen más jószág, mint a verdeső madár. Egy logikai játékról van szó, amiben az a feladatunk, hogy egy négyszer négyes rácsban a kettő hatványait addig kombináljuk egymással (két kettesből egy négyes, a négyesekből nyolcas és így tovább), míg az egyik mezőn az áhított 2048 nem néz vissza ránk. Egyszerűnek hangzik? Hát nem az, bár a játék ördögi módon gyerekjátéknak mutatja be a színes négyzetek tilitolizását, s valóban, az elején tényleg könnyen megy a kombinálás, ám elég egy rossz döntés, és máris szertefoszlanak a 2048 eléréséről szőtt álmok.

Akárcsak a Flappy Bird esetében, úgy a 2048-nál is a játék erőssége, hogy könnyen megtanulhatók az alapok, azonnali sikerélmény társul az első nekifutáshoz, de a célig eljutni már nehezebb, ezzel megint csak órákra lekötve az embert, s mivel böngészőben fut (mobilon is van klón) a produktivitás is odavész, ha lazább az a hely ahol a dolgunkat végezzük -- arról már nem is beszélve, hogy ebből is vannak variációk. Az egyik például Fibonacci-számokkal operál, illetve van egy sor másik, amelyek ikonokra cserélik a számokat és még lehetne sorolni a klónokat, de a történet teljessége miatt meg kell jegyezni, hogy maga a 2048 is egy klón, mégpedig a mobilon elérhető Threes programé, csak időközben ez a könnyebb hozzáférhetősége és ingyenessége, valamint nyílt forráskódú mivolta miatt jóval nagyobb népszerűségre tett szert.

Alternatíva: Renegade-X -- teljesen ingyenes multiplayer FPS a Command & Conquer-univerzumban. Jelenleg még a bétateszt szakaszában, de ígéretes program, mely a fejlesztők szerint a Command & Conquer meccstípusával „forradalmasíthatja az FPS piacot.”

top-5-2048-renegade-x.jpg

3. Slender: The Eight Pages

A híres Slender Man egy modern, 2009-ben, a Something Awful fórumon napvilágot látott „városi legenda”, ami gyorsan, sokak fantáziáját ragadta meg rejtélyes és hátborzongató jellegével -- elvégre ki ne rezelne be egy arctalan, ceruzavékony öltönyös alaktól, aki nesztelenül vadássza áldozatait, rendszerint fiatalokat. A Slender tehát ideális lény ahhoz, hogy az interneten terjedő rémtörténetek, az úgynevezett creepypasták főszereplője legyen, de nem csak írott formában, hanem websorozatok (Marble Hornets például) és persze játékok formájában is helyt tudott állni.

Az egyik legjobb alkalom arra, hogy bitbe öntött formában találkozhattunk az öltönyössel, a Slender: The Eight Pages című, 2012-ben megjelent ingyenes programban adatott meg. Ez a független Parsec Productions műhelyében készült, s egy pillanatra sem rejtették véka alá a fejlesztők, hogy egy egyszerű feldolgozást dobtak össze, és miután a Unity motorra építkeztek, azon sem csodálkozott senki, hogy a látvány finoman szólva nem lehengerlő. A Slender: The Eight Pages vonzereje azonban az egyszerűségében rejlik, abban, hogy egy szem egyedül, a sötét erdőben kell szembenéznünk a rémséggel, ráadásul védekezni sem tudunk, csak futni az életünkért.

Alternatíva: SCP - Containment Breach -- a paranormális lényeknél maradva vessetek egy pillantást erre az érdekes túlélőhorrorra, melyben az a célunk, hogy kijussunk az SCP Foundation kutatóállomásáról, miközben egy gyilkos szobor les ránk -- a csavar az, hogy a szobor mozdulatlanná válik, ameddig nézzük.

top-5-slender-scp.jpg

2. FreeCiv

Ha engem kérdeztek arról, hogy melyik a legjobb stratégiai játék, akkor habozás nélkül azt mondom, hogy a Civilization-sorozat bármelyik darabja. Nehéz megmagyarázni, pontosan miért imádom ennyire ezeket a játékokat, de ha megpróbálnám, valószínűleg valami olyasmi lenne a válasz, hogy más, hasonló játékokhoz képest nagyobb súlyúnak érzek felnevelni egy teljes civilizációt, s jó esetben sikerre vezetni annak népét; ez nálam A stratégiai játék, amiben a lehető legnagyobb léptékben játszhatok.

Szeretném tehát felhívni a figyelmet a FreeCivre, mely a Firaxis sikerjátékának kistestvére, ugyanakkor bizonyos vonatkozásokban nagyobb annál. Kezdésnek teljesen ingyenes, mégpedig nyílt forráskódú webes alkalmazás, ez a két tényező pedig impresszív számokat eredményezett: 541 nemzet, 50-féle különböző egység, s akár 126 játékos egy meccsben, mindez pedig a Civilization 1 és 2 grafikai megvalósításához hasonlóan tárul elénk. Ha szereted a Civilization-sorozatot, mindenképpen tegyél egy próbát a FreeCivvel, ha másért nem is, hát azért, hogy elmondhasd magadról: ezzel is játszottál.

Alternatíva: OpenTTD -- hasonlóan a FreeCivhez, ez is egy ingyenes, nyílt forráskódú változata egy jól ismert stratégiai játéknak, az alany pedig nem más, mint, a Transport Tycoon Deluxe. A fejlesztők célja az volt, hogy minél jobban megközelítsék az eredetit, de javítsanak is ott, ahol tudnak.

top-5-free-civ-openttd.jpg

1. Black Mesa

Sokszor, sok helyen elmondták már, hogy mennyire jó volt az eredeti Half-Life: a maga korában egy mérföldkő volt, ami bebizonyította a világnak, hogy igen is lehetséges a játékosokat a környezet, a karakterek és úgy összességében a világ precíz felépítésével rabul ejteni, a Valve mesteri tortáján pedig csak hab volt az, hogy a játékmenet is kiválóra sikeredett.

Egy remek csomaggal állunk tehát szemben, mindez azonban csak az 1998-as önmagunk számára igaz, ugyanis tetszik vagy sem, a nagy kedvenceinkkel kapcsolatban hajlamosak vagyunk megbocsátóbbak lenni, egy kicsit rózsaszín szemüvegen át tekinteni vissza. Be kell azonban látni, hogy a grafika terén mindenképpen, a játékmenet esetében pedig helyenként nem állja már meg a helyét a Half-Life -- itt jön képbe a Black Mesa csapata, akik azt a gigászi feladatot vállalták magukra, hogy felújítják eme klasszikust.

A projekt természetesen egyáltalán nem volt könnyű, sőt annyit késett, hogy sokan, teljesen érthető módon le is tettek arról, hogy valaha el fog készülni -- a nagy mű azonban végül csak meglátta a napvilágot, s igaz ugyan, hogy nem sikerült mindent beépíteni, egy remek időutazásban lehet részünk. A mod mögött álló fiúk és lányok tanúbizonyságot adva arról, hogy mekkora rajongók, egy gondoskodással elkészített feldolgozással örvendeztettek meg  minket, melynek élvezetén még az sem ront, hogy az utolsó traktust csak isten tudja, mikor kaphatjuk meg.

top-5-black-mesa.jpg

Említés szinten még meg kell emlékezni a Spelunky, a Meatboy és a Minecraft fapados, de ingyenes változatáról, vagy éppen az ingyenesen tölthető GTA 1 és 2-ről, továbbá a Bungie-féle Marathon-trilógiáról -- a sort persze még lehetne folytatni napestig, de ezt inkább rátok hagyom: mondd meg, hogy neked melyik a kedvenc teljesen ingyenes játékod! 

Melyik a kedvenc ingyenes játékod?
Neked melyik a kedvenc teljesen ingyenes játékod?
A szavazáshoz bejelentkezés szükséges!