Épp a fentiek miatt lehet népszerű az EA golfszimulátora (melyből persze épp a leglényeg,  a mozgás és a szabad levegő hiányzik), amely 1986 óta (!) van jelen a piacon, és amelyet tizenegy éve fémjeleznek minden idők egyik legnagyobb és legismertebb játékosa, az 1975-ös születésű, 66-szoros PGA-győztes Tiger Woods nevével. Igaz, a PC-sek már egy ideje kimaradnak ebből a buliból is, hiszen a 2008-as és 2009-es epizód már csak konzolokra jelenik meg (persze az összes létezőre, sőt lesz belőle egy iPhone verzió is). Emiatt is lehet érdekes számunkra az EA új, bár nekem kissé perverznek tűnő ötlete, a Tiger Woods PGA Tour Online.

Hogy ez miféle szerzet? Nos, tömören és velősen egy böngészőben játszható változat, azaz sem lemezt nem kell vásárolnunk hozzá, sem letöltenünk nem szükséges semmiféle klienst, egyszerűen ráröppenünk a webszájtra kedvenc böngészőnkben, és adunk az érzésnek. Peter Moore, az EA Sport főnöke blogjában kifejtette, hogy ezzel a „forradalmi” címmel térnek vissza a PC-hez, mint platformhoz, miután a PC-s sportjáték-szegmens szerinte halott (őt idézve: „virtuálisan nem létezik”), mindössze 1%-át teszik ki a piacnak. Emiatt úgy gondolja ő és minden döntéshozó, hogy nincs visszaút a korábbi modellhez, és ez a megoldás tűnik számukra a legjobb (sőt egyetlen üdvözítő) lépésnek. „Természetesen” mindezért fizetnünk kell majd, ám hogy miképpen és mennyit, azon még agyalnak, többféle kondícióval és konstrukcióval kísérleteznek: prémium letölthető tartalom, szponzorok által támogatott letöltések, mikrotranzakció, ingyenesen játszható rész, masszív bajnokságok. A sajtóanyag szerint az első körben három pályán ütögethetünk (Pebble Beach, TPC Sawgrass, St. Andrews), ezek mellé később érkeznek majd újabb gyepek, a rendszeres frissítésekkel. Lesznek kupák, mindenféle, ma már szokásosnak mondható közösségi lehetőségek (feltételezem barátlista, meghívások, csevegés, ranglisták és hasonlók), mindezt úgy, hogy bármikor kiléphetünk az egészből, és később folytathatjuk a meccset.

Jelzem, nem halva született a dolog, hiszen azon „managerek” (nem véletlen az angol kifejezés használata, tessék leírás szerint olvasni) számára, akik az irodában feltűrt ingujjban, méregdrága öltönyüket félredobva izzadnak a tőzsdei jelentések fölött, megváltás lehet, ha pár percig kedvenc MacBookjukon betöltik a Safariba ezt a címet, és rárepülhetnek pár lyukra, kizökkenve kicsit a mókuskerékből. Én azért annyira nem repesnék az örömtől, ha tényleg ez lenne a PC-s sportjátékok jövője, de lehet, hogy csak az én perverzióm egy megfogható, színes-szagos lemezt betolni a meghajtóba, és mindenféle online kapcsolat nélkül játszani egy jót a magam örömére...

Mindenesetre senkit nem tartok vissza az élménytől, aki ki akarja próbálni az idei év őszén PC-re és Macintoshra megjelenő Tiger Woods PGA Tour Online-t, a hivatalos oldalon jelentkezhet a bétatesztre, az legalább még ingyenes lesz.

(Míg normális képeket nem kapunk, a Eurogames galériájában nézzetek körül...)