Megérkeztek a friss mozis statiszkák a tengerentúlról, amik alapján továbbra is Shang-Chi a mozik egyetlen királya jelenleg. A nagy elvárásokkal debütált Dear Evan Hansen elhasalt nyitóhétvégéjén.

sft1985cmpwtav04141180r-1-936x527.jpg
(A kép forrása: The Wrap)

Kedves Evan Hansen

Szakértők 10 millió dolláros hétvégi bevételt jósoltak a Broadway-sikermusicalt adaptáló filmnek, a Ben Platt főszereplésével készült film viszont épp csak átlépte a 7 milliós határt. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a produkció mindössze 28 millióból készült, így a szerényebb haszon sem rengetheti meg a Universalt (összehasonlításképp: a legutóbbi Macskák-feldolgozás például 100 millióból készült, és nyitóhétvégéjén csak 6,5 milliót hozott). A musical egyébként meglehetősen gyenge nézői visszajelzéseket kapott. Érdekes módon inkább 25 éven felüliek és többnyire nők váltottak rá jegyet.

  • A szorongó Evan házi feladatot kap pszichológusától: az élet értékeire és saját céljaira koncentráló leveleket kell írnia magának. Azonban egy osztálytársa, akinek a húgába nem mellesleg bele van zúgva a főhős, megkaparintja a titkos írást. Ekkor következik az abszurd fordulat: amikor Connor öngyilkos lesz, családja megtalálja nála a levelet, és befogadják a néhai fiú barátjának vélt Evant

dear-evan-hansen-trailer.jpg
(A kép forrása: Variety)

Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája

Leginkább a Marvelnél örülhetnek, a Shang-Chi iránti érdeklődés ugyanis töretlen. Már 363 millió dolláros nemzetközi bevételnél jár a szuperhősfilm úgy, hogy Kínában még be sem mutatták.

  • A film főhőse a gyerekkorától harcosnak nevelt Shang-Chi, aki azonban felnőve szakít a családi örökséggel és San Fransiscoba utazik, hogy normális életet élhessen. A Tíz Gyűrű nevű maffiaszervezet viszont megtalálja őt, élén a Mandarinnal, vagyis a férfi apjával. A filmben A hihetetlen Hulkból ismert Förtelem is felbukkan. A filmről írt kritikánkat itt olvashatjátok.

Szép bevételek

Az elmúlt hetek meglepetés sikerei közé tartozik a Ryan Reynolds főszereplésével készült Free Guy is, ami globálisan 317,4 millió dolláros bevételt hozott eddig, és a hétvégi nézettségi verseny harmadik helyére ért oda. Nem véletlenül röppent fel a folytatás lehetősége a 20th Century Studios-nál.

  • Guy egyszerű NPC, aki programhiba folytán átlagos banki alkalmazottból valódi főhőssé válik. Saját módszereivel tesz igazságot a világban, sőt egy gamer lány avatárjába is beleszeret, amikor a játék tulajdonosa hajtóvadászatot indít ellene. A filmről írt kritikánkat itt olvashatjátok.

A negyedik helyen a Jordan Peele produceri égisze alatt készült Kampókéz zárt, ami 2,5 millió dollárral növelte bevételeit az elmúlt napokban és 73 milliónál jár világszerte.

  • A friss opusz a jelen Chicagójában játszódik, amikor egy felelőtlen képzőművész megidézi a címszereplőt, hogy aztán rá is lesújtson kegyetlen „ajándékaival”. A filmről írt kritikánkat itt olvashatjátok.

Clint Eastwood gyengén szerepel

Az ötödik helyre csúszott vissza Clint Eastwodd friss rendezése, a Cry Macho. A Warner filmje debütálása óta vérszegény 8,3 millió dollárt fialt, aminek okairól múlt heti premierje után írtunk részletesebben.

  • Az N. Richard Nash 1975-ös, eredetileg forgatókönyvnek íródott regényét adaptáló filmben egy letűnt korszak rodeósztárját látjuk, akit korábbi főnöke megkér, hogy hozza haza, gyakorlatilag rabolja el rossz társaságba keveredett fiát Mexikóból. Magyar premierdátumot egyelőre nem hirdettek.

Ti milyen filmeket láttatok mostanában a mozikban?