• A Two Worlds 2 második kiegészítője, a Call of the Tenebrae máus 25-én jelenik meg
  • Önállóan is futtatható változatban is megvásárolható lesz
  • Idén kap még egy harmadik DLC-t is a játék

Rég volt, tán igaz se volt, de hat évvel ezelőtt jelent meg a Two Worlds 2, mely még abban az évben megkapta első kiegészítőjét, a Pirates of the Flying Fortress-t. Ezzel azt hittük itt véget ért a játék pályafutása, annak fényében különösképpen, hogy tavaly bejelentették: készül a harmadik rész. Nagyobbat nem is tévedhettünk volna, hiszen a TopWare Interactive egy váratlan fordulattal, talán a “jobb későn mint soha” elvének mentén idén, vagyis hat évvel az alapjáték megjelenése után, egész pontosan május 25-én kiadja a második DLC-t – és ez még nem minden, az utolsó negyedévben érkezik a harmadik bővítmény is.

A Call of the Tenebrae alcímet viselő DLC összesen 10 eurónkba fog fájni, de ha nincs meg az alapjáték sem kell csüggedni, önállóan futtatható kiadásban is kapható lesz a tíz órás kalandot ígérő bővítmény, igaz valamivel magasabb, 15 eurós áron. Emellé érkezik a szezonbérlet is, mellyel a harmadik, Shattered Embrace kiegészítő is markunkat ütheti. Ha amiatt aggódnál, hogy egy hat éves játék bizony csúnyácska, akkor is megérhet egy esélyt, ugyanis a játék motorja is “hádésítve” lett, hogy jobban megfeleljen a kor követelményeinek – hogy ez mennyire sikerült, majd meglátjuk.

A Two Worlds 2 Velvet Edtion egyébként (mely magába foglalja a Pirates of the Flying Fortress kiegészítőjét is) a 2014-es, februári PC Guru magazin mellékleteként is szerepelt. Ha valamilyen okból annak idején nem vettétek volna meg, akkor szégyelljétek magatokat, jó hír viszont, hogy bűneitek most megbocsájtást nyerhetnek, ugyanis van még belőle raktáron, mindössze 600 forint ellenében bezsákolhatjátok.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!