A Ubisoft mostanában nem igazán úszott a sikerben, ám úgy tűnik, a francia kiadónak most sikerült rátalálnia az aranytojást tojó tyúkra – és a varázsállat neve nem más, mint nosztalgia. Az Assassin's Creed Black Flag: Resynced ugyanis még meg sem jelent, de máris úgy a PlayStation Store előrendelési listájának élére ugrott, mintha egy új GTA lenne.
Méghozzá egyszerre közel harminc országban, köztük az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Magyarországon is. A rajongók tehát nem sokat haboztak: Edward Kenway kalózkodós kalandjainak felújított változatát elég sokan annyira várják, hogy még a megjelenés előtt hajlandók kinyitni a pénztárcájukat – és ráadásul nem is spórolnak, mivel a legtöbben nem a sztenderd kiadást, hanem a Deluxe Editiont választják.
Ez az eredmény komoly üzenetet küld az iparágnak: egy jól ismert és szeretett klasszikusok remake-je egyre inkább biztos befektetésnek tűnik, különösen akkor, ha mögötte egy ennyire ikonikus cím áll. A 2013-as Black Flag annak idején azért tudott kitörni az AC-sorozat megszokott kereteiből, mert egy szabadságvágyó, morálisan kétes kalóz bőrébe bújtatta a játékost a nyílt tenger kellős közepén, ráadásul az elsők közt érkezett akkortájt, amikor újra fellángolt a kalózos játékok reneszánsza. Ez az élmény a mai napig megőrizte a varázsát, legalábbis a játékosok emlékezetében biztosan.
Ha a Resynced képes modernizált formában visszahozni azt a hangulatot, a Ubisoft nemcsak az előrendelési listákat, hanem a kritikusokat is lenyűgözheti. Hogy valóban eljött-e a nagy Assassin's Creed-remake-ek kora, azt majd a megjelenés után tudjuk meg – de már akadnak bőven erre utaló előjelek.
Borítókép forrása: PlayStation Store