• Dan Hay állt a Blizzard túlélőjátékának élére
  • A fejesztő 10 évet töltött a Ubisoftnál
  • Ő volt többek között a Far Cry 3 producere is

Idén januárban derült ki, hogy vadiúj IP-n dolgozik a Blizzard (az Overwatch óta először), méghozzá egy PC-re és konzolokra egyaránt érkező túlélőjátékon. Az ígéretek szerint a zsáner alapvető elemei mellett az alkotásban benne lesz majd a stúdió "mágiája" is, a programon dolgozó csapat létszáma pedig a bejelentés óta megduplázódott, erről a Blizzard elnöke, Mike Ybarra beszélt év végi összegzőjében. Kiderült továbbá az is, hogy a projekt élére a Ubisoftot tavaly elhagyó Dan Hay került, aki a francia kiadónál töltött 10 éve alatt először a Far Cry 3 producere volt, majd a széria további felvonásainak (a hatodik részt leszámítva) executive producere lett. Remélhetőleg sikerül majd kamatoztatni a tudását és a tapasztalatát. 

screenshot2.jpg