• Bemutatkozott a Retrieval
  • Egy új sci-fi horrorjáték
  • Amit a 333Studio fejleszt
  • Egyelőre nincs megjelenési dátum

Az Alien-filmek óta elég nagy keletje van a sci-fi horroroknak, a zsáner pedig videójátékos berkekben is felettébb jó egészségnek örvend, köszönhetően az olyan klasszikusoknak, mint a System Shock és a Dead Space – nem véletlen, hogy mindegyikből készült remake a közelmúltban. Az időközben megszűnt Visceral Games 2008-as programjára próbált meg rálicitálni a tavaly megjelent The Callisto Protocol, ám a hasonló alapokon nyugvó horrorjáték még úgy is óriási csalódásnak bizonyult, hogy maga Glen Schofield bábáskodott a projekt felett. Nagyon úgy fest azonban, hogy máris megvan az új kihívó, bár könnyen lehet, hogy végül egészen más élményt kínál majd a 333Studio nemrégiben leleplezett alkotása.

A Retrieval története szerint Hana Loshe bőrébe bújhatunk a vérfagyasztó kaland során, aki egy, a Földtől 18 milliárd mérföldre lévő kutatócsoportot vezet, ám csakhamar felfedezi a felszín alatt rejtőző borzalmakat. Az Unreal Engine-nel készülő programról sajnos semmi nem derült ki a fent látható kedvcsinálón túlmenően, így jelenleg csak annyi biztos, hogy groteszk lények elől kell majd bujkálnunk (vagy épp harcolni ellenük), az atmoszféra pedig eléggé hajaz az előző bekezdésben említett címekre – de persze könnyedén megeshet, hogy végül egy új Fort Solis-t kapunk. Mivel egy ismeretlen csapat műhelyében formálódó játékról van szó, így egyelőre azért ne legyenek túl nagyok az elvárásaink (pláne, amíg nem látjuk mozgás közben), a műfaj rajongói ugyanakkor nyugodtan feltehetik a térképre.