• Történetközpontú League of Legends játékok kiadását tervezi a jövőbe
  • Ehhez létre is hozták a Riot Forge-ot, mely pont ezzel fog foglalkozni
  • Az első ilyen játék bejelentésére ráadásul napokon belül sor kerülhet majd

Az, hogy a Riot bővíteni igyekszik a League of Legends játékok palettáját, nem újkeletű hír, hiszen a stúdió pár hónapja már bejelentett egy sor, ezzel kapcsolatos projektet, gondoljunk csak a Legends of Runeterrára, vagy az egyelőre csak Project A-ként emlegetett kompetitív lövöldére. Ezek a játékok pedig, bár papíron eltérő koncepciót képviselnek mind, abban megegyeznek, hogy elsősorban multira vannak kihegyezve.

Nagyon úgy néz ki azonban, hogy a Riot nem csak a multiban látja a jövőt: nemrég már elárulták, hogy a Game Awards keretein belül lelepleznek majd egy történetközpontú League of Legends játékot, most pedig kiderült, hogy ezt sokkal több, szintén sztori orientált cím követheti majd. A stúdió erre a célra direkt létrehozta a Riot Forge márkát, melynek a neve alatt külsős fejlesztőktől származó, de a League of Legends világában játszódó címeket tervez megjelentetni, amik kivétel nélkül sztori orientált alkotások lesznek.

Ti mit szóltok ehhez a döntéshez? Nektek tetszik ez az egyjátékos irányvonal?

league-of-legends-story-01.jpg