• 2020. március 27-én debütál a G. I. Joe 3
  • Készül egy Kígyószemről (Snake Eyes) szóló és egy sokszereplős spinoff film is
  • Utóbbinak Chuckles lesz az egyik központi karaktere

Noha nem lett égbekiáltó siker, mindkét G. I. Joe mozifilm szép bevételt termelt, így a Paramount a széria folytatása mellett elkezdett spinoff filmekben is gondolkodni. A harmadik epizód premierjét 2020. március 27-re tűzték ki, miközben már tavaly óta dolgoznak egy mellékprodukción, a The Hollywood Reporter értesülései szerint pedig idén egy újabb spinoff fejlesztésébe kezdtek a stúdiónál.

A Kígyószem (Snake Eyes) főszereplésével, Robert Schwentke (Red) rendezésében készülő opusz mellett a Paramount és a Hasbro belevágott egy sokszereplős mozi gyártásába is, amiről annyit lehet tudni eddig, hogy Chuckles lesz az egyik központi karaktere. A forgatókönyvet a Tini Nindzsa teknőcök szkriptjét jegyző Josh Appeplbaum-André Nemec páros, ill. az első filmjén dolgozó Aaron Berg írják és valószínűleg D. J. Caruso (Sasszem) rendezi majd a filmet.

paramountgi-joerebootchuckles-1024x533.jpg