• Visszakerül a digitális áruházakba a The Sinking City
  • A kiadó és a fejlesztő között továbbra sincs egyezség

A Frogwares csapata még tavaly nyáron jelentette be, hogy eltávolította a digitális áruházakból legutóbbi játékát, a The Sinking City kiadója, a Nacon ugyanis ekkor már több mint egymillió euróval tartozott nekik. Emiatt a játék egy ideje már nem volt kapható, most azonban ez megváltozott, az Xbox Store-ra ugyanis visszakerült a The Sinking City, hamarosan pedig a Steamen és a PS Store-ban is kapható lesz.

Mindez a bíróság döntése értelmében történhet meg, hiába birtokolja ugyanis a játék jogait az ukrán stúdió, a szerződésben foglaltaknak eleget kell tenni, így addig is folytatni kell a játék árusítását, amíg nem születik végleges ítélet az ügyben.

A vádak szerint a Nacon négy hónapon keresztül nem fizetett anno semmit a fejlesztőknek, ráadásul megpróbáltak eltüntetni minden a fejlesztőkre utaló jelet a Frogwares logójának levételével a borítóról és a marketinganyagokról.