• Nagyon csúnyán összekapott egymással a The Sinking City fejlesztője és kiadója
  • Előbbi szerint ugyanis az utóbbi nem volt hajlandó fizetni
  • Ráadásul a fejlesztő Frogwarest a szerzői jogoktól is próbálták megfosztani

A The Sinking City egy tavaly megjelent horrorjáték, mely Lovecraft csápos szörnyeit és kimondhatatlan iszonyatait vegyítette egy félig elárasztott amerikai kisváros kellemesen egyedi és érdekes világával. A játék azonban egy ideje már nem kapható a digitális áruházakban, most pedig a fejlesztő Frogwares azt is elárulta, hogy egy igen csúnya jogi vita húzódik az eset hátterében.

A Frogwares nyilatkozata alapján ugyanis a Bigben Interactive (avagy újabban Nacon) nem volt hajlandó fizetni nekik, hiába érték el időben a fejlesztés során az előre kitűzött mérföldköveket, ráadásul a The Sinking City megjelenésekor megpróbálták semmissé tenni a szerződés jogdíjakra vonatkozó részét is, hogy az eladott példányok után ne járjon százalék a fejlesztőknek. Ráadásul, ha ez önmagában nem lenne elég, több helyen is eltűntették a Frogwares logóját a játék borítójáról, azt a benyomást keltve, hogy az IP a kiadó tulajdona, pedig a jogok a fejlesztőknél maradtak végig.

Mindezek fényében a Frogwares 2020. április 20-án felmondta a szerződését a francia kiadóval, ezért pedig a The Sinking City sem maradhatott a digitális áruházak kínálatában. Aggodalomra azonban semmi ok: az IP jogai továbbra is a fejlesztőknél vannak, és jelenleg is teljes gőzzel dolgoznak azon, hogy a játék minél hamarabb újra megvásárolható legyen.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!